Teológia - Hittudományi Folyóirat 43. (2009)
2009 / 1-2. szám - INTERJÚ - Török Csaba: Riport dr. Tarjányi Bélával
Riport dr. Tarjányi Bélával Idén húsz esztendeje, hogy 1989-ben új állami törvény született az egyesületek alapítására és működésére vonatkozóan. Ez adott lehetőséget arra, hogy számos lelkes szakember és pártoló személy karunk senior professzora, Tarjányi Béla vezetésével közös munkába kezdjen, s a következő évben megalapítsa a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulatot. Folyóiratunk mostani számában dr. Tarjányi Bélát, az Újszövetségi Szentírás-tudományi Tanszékvezetőjét kérdeztük életéről, pályájáról. Professzor úr! Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára? Bátyja is a papi hivatást választotta - milyen emlékeket őriz a családjáról, az otthonról, az útnak indulásról? Melyek hitének és a Szentírás iránti szeretetének alapjai? A Bugac és Orgovány közötti tanyavilágban, egy kis, falucskának sem nevezhető külterületen, Zöldhalompusztán születtem. Meghatározó volt a kezdetektől fogva, hogy szüleim meggyőződéses vallásos emberek voltak. Édesapám részéről ez még fokozottabb volt, mert egyik öccse pap lett, két nővére pedig apáca. Napi imádság rendszerességgel volt otthon, ez teljesen természetes volt. Abban az időben ez nem volt közvetlen kapcsolatban a Szentírással, hanem a szentmiséken, a vallásgyakorlaton, az otthoni imákon keresztül éltük a hitünket. Kiemelten szép emlék volt a halottak napja. Nagyon messze volt a temető, ezért otthon emlékeztünk meg a halottainkról. A konyha földjén nedves homokból kis sírhantot emeltünk, gyertyát gyújtottunk, s ott imádkoztuk el a halotti imádságot. Papjainkkal nagyon jóban volt a család. Kicsi koromban is mondtam már, hogy pap akarok lenni. Miért? Azért, mert a pap bácsi mindig szép ruhában jár, és mindenkit tegez. Kiskoromban ez lenyűgözött, hiszen én folyton rongyos ruhában jártam. Nem biztos, hogy a papság felé indultunk volna, még a családi hagyományok ellenére sem. Amikor bátyám megszületett, édesapám magyaros ruhába öltöztette, kis kocsit csinált neki. Úgy gondolta, majd mintagazdálkodót farag belőle. De aztán jött egy hatalmas árvíz, ami mindent tönkretett, majd elért minket a front is. Ekkor már négy gyermek volt otthon, sokat nélkülöztünk. Édesapám ekkor feladta a mintagazdaságot, és attól kezdve azon volt, hogy mind a négy gyerek tanuljon. Természetesen pénz nem volt. A bátyám csak úgy tudott elindulni, hogy ismeretség révén elszegődött Balassagyarmatba kisinasnak, így a szolgálat mellett tanulhatott. A szomszédok gúnyolódtak, hogy édesapám nyomorúságában taníttatni akarja a gyermekeit. Ráadásul a Rákosi-korszakban kuláknak minősítették, mert harminc hold földje volt (az nem számított, hogy ez homokos föld volt, ami nem sokat ér). Mindent elszedtek, a család immár harmadszor veszített el mindent. 108
