Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Tajdina József: A Szentírás a lelkipásztorkodásban és a hitoktatásban
A Szentírás a lelkipásztorkodásban és a hitoktatásban TAJDINA JÓZSEF 4. BIBLIA A HITOKTATÁSBAN Szent Pál felhívja Timóteus figyelmét arra, hogy a Biblia alkalmas az ember egyéniségének formálására, élete jobbá tételére. „Gyermekkorod óta ismered a Szentírást: az képes arra, hogy a Krisztus Jézusba vetett hit által az üdvösségre oktasson téged. Minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igaz életre való nevelésre, hogy Isten embere tökéletes és minden jócselekedetre kész legyen.” (2Tim 3,15—17) Ez jelzi, hogy milyen hasznos lehet a Biblia a hitoktatásban. Ám Szent Pál egy feltételhez szabja a Biblia eredményes alkalmazását a pedagógiában: a könyvek könyvét „Krisztus Jézusba vetett hittel” kell a kezünkbe venni. A Püspöki Szinódus 1977. október 28-án kiadta a Nuntium ad Populum Dei című írást a katekézisről, amelyben ezt iga: „A katekézisnek „hiteles bevezetésnek kell lennie a lectio divinába, azaz a Szentírásnak az Egyházban lakó Lélek szerinti olvasásába.” (9. c) Továbbá a Magyar Katolikus Direktórium világosan beszél, amikor kimondja, hogy „a Szentírás a katekézisnek nem eszköze, hanem forrása, amely Isten szavaként a benne rejlő teremtő isteni erő következtében közvetlenül hatással van a befogadó személyre: alakítja, formálja és újjáteremti őt”. (7. 1.) A Biblia történetei, tanításai nem szemléltetési eszközök, mint ahogy némely hittankönyvben tapasztaljuk. A Szentírásban szereplő események nem csupán illusztrációk, mintha csak emberi történetek volnának, hanem azokban Isten szeretetét kell látnunk, miközben belsőleg formálják az embert. Úgy is mondhatnám, hogy a Szentírást a kate- kézis során az imádság légkörében kell megközelítem. Ezt a Dei Verbum zsinati dokumentum fejti ki, amikor ezt iga: „Akkora erő, hatékonyság van az Isten igéjében, hogy támasz és életerő az egyháznak, hitszilárdság az egyház gyermekeinek, táplálék a léleknek és el nem apadó forrása a lelki életnek.” (DV 21) 4. 1. A Biblia mint a hitoktatók „kézikönyve” vagy „tankönyve” A Kateketika című főiskolai jegyzet a hitoktató személyéről szólva külön felhívja a figyelmet arra, hogy számára „elsősorban szükséges, hogy komoly teológiai tudása legyen, ismege jól a Szentírást”. Majd hozzáteszi: „A hitoktatónak ismernie kell a biblikus kutatások eredményeit.” (Kateketika, 40.) Ezek a megállapítások, illetve követelmények valóban fontosak, de a hittanárnak azért is kell ismernie a Bibliát, mert benne találja meg a legfőbb pedagógus, Jézus személyének a példáját. Jézus mint katekéta példaképül szolgál a mai hitoktatónak. A jó katekéta ismeri növendékeinek lelki világát, akárcsak Jézus, aki a halászokhoz szólva egészen más hangnemben beszél, mint amikor az írástudók és farizeusok hallgatják. „Hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz...” (Mt 13,31) A földműveseknek pedig ezt mondja: „Kiment a magvető vetni...” (Mt 13,4) A gőgös farizeusokhoz és írástudókhoz másként szól: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok!” (Mt 23, 24—36) Az alázatos Nikodémussal, a törvénytudóval azonban, aki őszinte érdeklődéssel keresi fel őt, leül beszélgetni (Jn 3). A katekétának úgy kell tanítania, hogy növendékei érezzék rajta az élő hitet, amint Jézus tanításán is érezhető volt az átélt igazság: „A nép álmélkodott tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók és farizeusok.” (Mt 7,28) A rossz katekéta elve: „Aliter in teória, aliter in praxi.” Jézus ezekre mondja: „Tartsátok TEOLÓGIA 2008/1-2 83
