Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Rózsa Huba: Papság, papi szolgálat az Ószövetségben
Papság, papi szolgálat az Ószövetségben ROZSA HUBA után is sokan idegen földön éltek. A papi teológia a fogság utáni időben a hazatérő nép számára a hagyomány folytonosságát biztosította, és megszervezte az új közösséget. A papság a kultikusan megfogalmazott sínai hagyományt állította átfogó programként a hazatértek elé. Az ennek az alapján létrejött új — tiszta és szent — közösség: kultuszközösség, s a kultusz tökéletes gyakorlata által tapasztalja meg Isten kegyelmi jelenlétét. E rend legitimitását, végső és visszavonhatatlan jellegét azzal alapozták meg, hogy Isten Sínai- hegyen adott utasításaira vezették vissza. Izrael közösségéhez azok is hozzátartoztak, akik ugyan nem éltek Júdeábán, de a közösség tagjai voltak a közös hit és rituális hagyomány elfogadása révén. Ebben a munkában Ezdrás pap tevékenysége fontos szerepet játszott. A fogságtól kezdve egészen a Kr. e. III. századig a papság körében páratlan irodalmi tevékenység kezdődött el, amely döntő szerepet játszott az Ószövetség szent könyvei kialakulásának folyamatában. Ekkor keletkezett a Pentateuchus utolsó forrásrétege - szaknyelven a papi írás —, összefoglalva az üdvösség történetét a világ teremtésétől egészen Mózes haláláig. Ez az üdvtörténet a monoteizmus és egyetemes világlátás kiemelkedő tanúja. A papi írásba került a sínai törvényhozáshoz kapcsolva a jeruzsálemi templom szakrális hagyománya is, amelynek legkiemelkedőbb része a Szentség törvénye (Lev 17— 26). A papi írást és a Pentateuchus ősibb hagyományait, az ún. jahvista elbeszélést egyetlen nagy irodalmi művé, Mózes ma kezünkben lévő öt könyvévé ugyancsak a papság körében dolgozó redaktor vagy redaktorok formálták a Kr. e. V. században. Szintén a papság soraihoz tartozó szerző vagy iskola a szerzője a IV. és III. században keletkezett, ún. Krónikás történeti műnek (1—2Krón, Ezdr, Neh), amely Izrael történetének szintézise Ádámtól egészen Ezdrás és Nehemiás reformtevékenységéig, igazolva a jeruzsálemi kultuszközösség és a fogság előtti Izrael jogfolytonosságát. E korszakban a papság kiemelkedően a kinyilatkoztatás letéteményesének bizonyult. 6. VÉGSŐ KÖVETKEZTETÉS Mint az elmondottakból kitűnik, a papi szolgálat a bibliai Izrael egész történetét végig kísérte, s csak Kr. u. 70-ben, a templom lerombolásával, és az ostrom során a papság pusztulásával fejeződött be. A bibliai hagyomány arról tanúskodik, hogy a papság a prófétákkal és Izrael bölcsességtanítóival együtt része annak az ószövetségi üdvrendnek, amelyben Isten kinyilatkoztatta magát az emberiségnek. Noha szolgálatát nem kerülte el az emberi gyengeség, mégis egészében véve betöltötte feladatát, mint a kinyilatkoztatás tanúja. Ezért az Ószövetség papjaira is érvényes, amit Pál apostol az ószövetségi üdvrendet megjelenítő törvényről mond: „Mielőtt a hit megérkezett, a törvény fogott össze és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. így a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hit által igazuljunk meg. ” (Gál 3, 23—24)21 21 A tanulmány az OTKA T 049108 számú kutatási támogatásával jött létre. TEOLÓGIA 2008/1-2 69
