Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Puskás Attila: A Szentírás értelmezése Aquinói Szent Tamás teológiájában
A Szentírás értelmezése Aquinói Szent Tamás teológiájában PUSKÁS ATTILA is haladja azokat. Az üdvtörténeti korszakok közötti egységet, s így az egész történelem egységét két dolog biztosítja. Egyfelől az, hogy ugyanaz az üdvözítő Isten cselekszik minden korban; másfelől az, hogy az egész történelemnek van egy értelemadó középpontja, a Krisztus-esemény, melyben Isten felülmúlhatatlan módon munkálja az ember üdvösségét. Az egész történelmet és minden szentírási szöveget ebből a középponti üdveseményből, Krisztus felől kell tekinteni. A múltbeli történeti eseményeket éppúgy erre a célra irányítottként kell értelmezni, mint a jövőbeli történéseket. Végső soron ez az üdvtörténeti szemlélet és a belőle fakadó történelemkorszakolás, valamint az egyes üdvtörténeti korok közötti analógia alapozza meg a Szentírás spirituális értelmezésének a lehetőségét és négyes értelmének a tanát. Az újszövetségi tipologikus szentírás-értelmezést követve Tamás is meg van győződve arról, hogy a Szentírás fő szerzője, Isten, az emberi szerző által elbeszélt események segítségével az adott szöveg szó szerinti értelmén túlmutató igazságokat, jövőbeli eseményeket is ábrázolhat. Az isteni szerző többletszándéka és az emberi szerző szövege egységet alkotnak, összetevői annak, amit Tamás „figurának”, előképnek nevez. Ez a Tamás által szívesen használt kifejezés a páli „tüposz” fordítása. A „figura”, a különböző üdvtörténeti korszakokhoz tartozó valós történeti események vagy személyek közötti objektív hasonlóságot fejezi ki, mely végső soron az üdvösség történetét irányító és a Szentírást sugalmazó, ezen objektív hasonlósági kapcsolatot kifejezni akaró Isten szándékában alapozódik meg.28 Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy a Szentírás négyes értelmének teológiai megalapozásában Tamásnál szemmel láthatóan egyre erőteljesebben előtérbe lépett a Krisztus-központúság és az üdvtörténeti látószög.29 Magiszteri működésének kezdetén a Petrus Lombardus Szentenciák könyvéhez írt kommentárjának vonatkozó szövegében még csak meg sem jelenik a krisztológiai szempont, hanem csupán nagy általánosságban a Szentírás hármas alapcéljával hozza összefüggésbe a négyes értelmet. Ennek következményeként mind az Ószövetség, mind az Újszövetség úgy jelenik meg, mint amelyek önmagukban, külön-külön is rendelkeznek mind a négy értelemmel. A Quodlibetum 7-ben már felbukkan a krisztológiai, s vele egységben az ekkléziológiai szempont. Ennek köszönhetően az Ószövetségről itt már úgy beszél, hogy az nem rendelkezik önmagában allegorikus értelemmel, csak az Újszövetségre, pontosabban Krisztusra és az Egyházra való irányultságában. Emellett azonban továbbra is fenntartja, hogy mind az Ó-, mind az Újszövetségnek van literális, morális és anagogikus értelme. Az Ószövetség anagogikus értelme a győzedelmes Egyház állapotát ábrázolja. Az újszövetségi szövegek allegorikus, morális és anagogikus értelme természetszerűleg nem Krisztusra, hanem az Egyházra vonatkoztatható. Amit Krisztusról, az Egyház fejéről, az ő életének eseményeiről szó szerint mond az Újszövetség, az allegorikus módon érthető az ő titokzatos testére, az Egyházra; morálisan vonatkoztatható a cselekedeteinkre, melyeket az ő példája szerint kell végeznünk; és anagogikusan értelmezhető az Egyházra, amennyiben a jövőbeli dicsőségünk állapota megmutatkozott Krisztusban.30 Végül a Galata-levélhez fűzött 28 Rjeyero, M., Thomas von Aquin als Exeget, 103. LásdReyero összefoglaló táblázatát: uo. 121 köv. Quodl.,V\l, q.6, a.15: „Sensus ergo spiritualis, ordinatus ad recte credendum, potest fundari in illo modo figurationis quo vetus testamentum figurat novum: et sic est allegoricus sensus vel typicus, secundum quod ea quae in vetero testamento contigerunt, exponuntur de Christo et Ecclesia; vel potest fundari in illo modo figurationis quo novum simul et vetus significant Ecclesiam triumphantem; est sic est sensus anagogicus.” Qnodl.,VII, q.6, a.15, ad5: „unde ea quae ad litteram de ipso Christo capite dicuntur, possunt exponi et allegorice, referendo ad corpus eius mysticum; et moraliter, referendo ad actus nostros, qui secundum ipsum debent reformari; et anagogice, in quantum in Christo est nobis iter gloriae demonstratum.” TEOLÓGIA 2008/1-2 47