Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - Nemeskürty István: "Deáki bötüről magyar nyelvre"
NEMESKÜRTY ISTVÁN „Deáki bötüről magyar nyelvre” Júdás az utolsó vacsorán (Winkler-kódex): És kezdték kérdezni őköztök, ki ez dolgot teendő volna? És a tanejtványok közöl egy vala, ki Jézusnak ölébe fejét letötte vala, kit szeret vala Jézus. Szólal neki Pétör, és azt mondá neki: — Ki, azkiről mondja? Azképpen, hogy lefekött volna Szent János térdén, mondá Jézusnak: — Ki az, ki tégedet elárul? Mondájézus: — Azkinek mártott kenyeret adok. Ok vacsorálván, vévé Jézus az kenyeret, és megmártván, adá Júdás Iskariótnak. És tudjad, hogy Szent János nem monda semmit Pétörnek az elárulásról, mert hallván és látván, mikoron Krisztus vévé a kenyeret és megmártá, Júdás Iskariótnak adá: le- gottan ő nagy bánatjába Úrnak hagyása miatt elaluvék urunknak mellyén. Mert ha ő megmondotta volna Szent Péternek és egyéb tanejtványinak: ők ottan Júdást megölték volna és tagonként elszaggatták volna. És az falat kenyér után beméne Júdásba az Satanas... Egy beavatatlan, gyanútlan hallgató joggal vélhette, hogy a hiteles szenvedéstörténet szövegéről van szó. Holott az író, a költői képzeletű budai domonkos szerzetes, egyházatyák és tudós kortársak elmélkedéseinek nyomán (ezeket az 1988-as hasonmás kiadás gondozója, Pusztai István fölsorolja a 27—28. lapon) saját gondolataival toldja meg az evangélium szövegét; a józan ész alapján igyekszik az eseményt rekonstruálni, és arra a következtetésre jut, hogy János kivételével senki sem hallhatta meg Jézus halk szavait, csak kedvence, János, aki viszont ott feküdt „urunknak mellyén” és ijedtében elalélt. Ki is szól a szerző a szövegből, megszólítván az olvasót: „És tudjad, hogy Szent János nem monda semmit Pétörnek...” Jézus elfogatása (Winkler kódex): O, szent Atya, te fiad kötözve vitetik! O, angyalok, ti királtok húztatik! Ó, mennyég, ó, csillagok, ó, embörök, ó, leikök, ó, szent atyák! Gondoljad azért keresztyén: mely nagy sebességgel viszik vala őtet, kötéllel nyakon kötvén! Nyakon ütik vala őtet, kardfokkal, vállközbe! És nékik [némelyek] ököllel, nékik bottal, pálcával, némelyek öszöggel verik vala, annyéra, hogy ugyanazon helyen őbenne egészségöt nem hagyának, hanem ugyanottan a próféta Izajásnak mondását megtelj esi ték: „Talpától fogva tetejeiglen nem vala őbenne egészség.” És a köves úton rángatják vala és taszigálják vala mezejtelen lábbal. És a kövek neki körmeit eltörik vala, és a Kedron vizére hogy jutottanak volna, úgy ránták őtet által, hogy a vízbe arccal beesék és az ő orcája mindenestől megvérösöle. Mert, úgymond néminemű ájtatos doktor, hogy Idvezejtőnk a vízbe kőre esött volna arccal, és két foga kiszökött volna. Ennek a részletnek két helye utal az átköltésre: az idézet legelején a költői fohászkodás, irtózat, felháborodás: „O, szent Atya, te fiad kötözve vitetik!...Ó, angyalok (...) Ó, menny ég, ó, csillagok, ó, embörök...” A másik hely, amikor „néminemő ájtatos doktor”—ra hivatkozik. 30 TEOLÓGIA 2008/1-2
