Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Kránitz Mihály: Órigenész Kelszosz ellen
Órigenész Kelszosz ellen Fordította, az Előszót és a jegyzeteket írta, valamint a névmutatót készítette: SOMOS RÓBERT Kairosz Kiadó, Budapest 2008, 659 oldal. A Krisztus utáni I. században a keresztények legtöbbször vádlóikkal szemben kényszerültek védekezésre, akik egy politeista környezetben a tőlük eltérő hitvilággal szemben fogalmazták meg saját hitüket. A zsidósággal szemben krisztológiai jellegű magyarázatokat adtak az első hitvédők (apologéták), akik a mindkét fél által ismert írásokból érveltek. Az egyik ilyen kimagasló vita Szent Jusztinosz nevéhez fűződik, aki a Párbeszéd a zsidó Trifonnal című művében a kulturált dialógus szintjén mutatja ki, hogy a Biblia nagy eseményei Jézusban végérvényesen beteljesedtek. Változott azonban a párbeszéd tónusa, amikor a kereszténység és a görög kultúra, vagyis a hit és az értelem bizonyos feszültsége alakult ki a Római Birodalomban abszolút felsőbbséget igénylő kereszténység részéről. A II. század közepének nagy írói közül kiemelkedik Alexandriai Kelemen, aki a bölcsesség és a filozófia fogalmait is felhasználja, hogy Krisztust igazi értelemként (Logosz) mutassa be az Istenről és az emberről szóló tanításában. A kereszténység első tudományos ellenfele, Kelszosz, platonikus filozófus 180 körül iga meg Igaz szó című támadó művét Krisztus és a keresztények ellen. Ez a mű, amely nemcsak vallástörténeti érdekesség, hanem a keresztény teológia fejlődésének egy állomása is, teljesen rekonstruálható Órigenész cáfolatából, amelyben a hit és az értelmi tevékenység - Alexandriai Kelemen útját követve és egy sajátos iskolát teremtve - megalapozza a keresztény tanítás spekulatív kibontakozását. Kelszosz kritikája azonban nem is annyira az új gondolatok tagadása, hanem a Római Birodalom és az antik civilizáció iránt érzett aggódás. A sok helyen néha káromkodásig merészkedő gúnyos hangvételű irat szerint a kereszténység a Római Birodalom létét fenyegeti, ezért Kelszosz mindent megtesz azért, hogy a felmerülő problémákért a keresztényeket tegye felelőssé. Jó fél évszázaddal később, amikor a Birodalom is kereszténnyé vált, már nem lehetett támadni a kereszténységet. A III. században élt újplatonikus Porphüriosz (232-305) a Keresztények ellen írt tizenöt kötetes műve csak töredékesen maradt fent. A kereszténységről filozófiai ítéletet mondott ki, mivel az nem fért bele gondolkodási rendszerébe. Magyar nyelven most olvashatjuk először Órigenész nyolc könyvből álló válaszát, mely a Logosznak egy másfajta felfogásából kiindulva a Kelszosz által használt kifejezést, az igazság szavát fordítja ellene, mely nem a Római Birodalom kulturális, vallási vagy filozófiai világképén, hanem az ó- és az újszövetségi írásokon nyugszik. Maga Kelszosz ismeri el, hogy a keresztények összetartása (szünthéma) számára is meglepő, és csodálkozik azon, hogy a Krisztus halála és feltámadása óta eltelt több mint egy évszázad után is milyen nagy tömegben terjednek el az egész világon. Somos Róbert kitűnő fordításában bepillantást nyerhetünk tehát azokba a gondolatokba, amelyek a művelt pogány világot a kereszténységgel szemben foglalkoztatták, s egyúttal megcsodálhatjuk a III. század nagy teológusát, Órigenészt — ahogy XVI. Benedek pápa nemrég megnevezte, a hit nagy mesterét —, amint Kelszoszt szellemi küzdelemben lefegyverzi. Az egyháztörténelem, a patrisztika és a filozófia számára is figyelemreméltó alkotás méltán gazdagíthatja ismereteinket a kereszténységnek egy üldözéssel teli időszakban tanúsított, a hittel megtámogatott bátor szellemi kiállását a korabeli filozófiai tanaival szemben. A kötet használatát a tudományos kutatás szempontjából névmutató teszi teljessé. Kránitz Mihály KÖNYVSZEMLE 277