Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Puskás Attila: XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a "Spe salvi" enciklikában
PUSKÁS ATTILA XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a „Spe salvi" enciklikában bűnök idéznek elő. Közönyösség és lanyhaság ez a jóval szemben, mely szintén rászorul a tisztulásra, gyógyulásra itt a földön vagy a halál után.20 3. A SPE SALVI ENCIKLIKA ÚJ HANGSÚLYAI A HALÁL UTÁNI TISZTULÁS ÉRTELMEZÉSÉBEN Amint az első fejezetben láttuk, a pápai enciklika kerüli a jogi terminológiát és herme- neutikai modellt. Ezzel nemcsak a keleti hagyományhoz közelítő lépést tesz, hanem csatlakozik a megújuló katolikus eszkatológiának ahhoz a típusú kifejtéséhez, mely a halál utáni tisztulás szükségességének és mibenlétének értelmezésében nem a skolasztika jogi szemléletét tartja mérvadónak. A mai megközelítések nem a büntetés-tartozás vagy elégtételadás látószögéből kiindulva, hanem antropológiailag alapozzák meg és fejtik ki a halál utáni tisztulás tanát. Rahner arra hívja fel a figyelmet, hogy az ember test és lélek egységeként mintegy többrétegű lényként létezik.21 Szellemi személyként hozott döntése, pl. bűneinek megbánása és Isten bocsánatának elfogadása, csak lassan tudja átjárni lényének minden rétegét, érzelmi és ösztönvilágát, kialakult szokásainak tartományát és ez a folyamat elkerülhetetlenül szenvedést is okoz. Isten bocsánatának szabad elfogadása egy pillanat műve, de ennek integrálása az emberi személyiség egészébe tisztulási, érlelő- dési folyamatban megy végbe. A purgatóriumban tulajdonképpen ez a folyamat fokozódik fel és teljesül be. Az enciklika fogalmazásmódja helyenként emlékeztet Rahnemek az emberi személyiség többrétegűségéről tett kijelentéseihez. így például ezt olvassuk a szövegben: „A legtöbb emberben — föltételezhetjük — lénye mélyén megmarad a végső és legbelső nyitottság, az igazság, a szeretet, Isten iránt. Az élet konkrét döntéseiben azonban a rosszul kötött kompromisszumok ezt elfedik — sok szenny fedi el a tisztaságot, melynek a szomja azért megmarad és a tisztaság minden alacsonyrendűségen mégis mindig újra áthatol és jelenvaló a lélekben.” (Nr. 46) Guardini szerint az Isten mellett hozott alapvető döntéshez az egész életnek fel kell zárkóznia, nem elég az akarat jó iránya, a jónak az egész gondolkodásmódot, érzelmi világot és akaratot át kell hatnia. Az újjáalakulás fájdalmas folyamatában meg kell tisztulni a közömbösségtől, a hiúságtól, a csak félszí- vű elköteleződéstől, önsajnálattól, képmutatástól a sokszor a tudatalattiba szorított sérülésektől. Isten szeretete átalakít az igazságban. Isten bocsánata elfogadójának magáévá kell tennie Isten igazságosságát, szeretnie kell Isten szentségét, át kell élnie félszívű szeretetét Isten színe előtt, hogy ennek fájdalmában megtisztulva a jó lényének formájává váljon.22 XVI. Benedek értelmezésében a tisztulás a tisztátalanságok felfedése és a lélek betegségének gyógyítása (nr. 47). Nocke szerint: „a tisztulást beteljesítő szenvedésként fogjuk fel: egyszerre boldogító, mert szabadító és beteljesítő, mégis fájdalmas, mert az énnek részévé vált salaktól old el”.23 A pápai enciklika hasonló gondolatot fogalmaz meg, amikor arról beszél, hogy a tisztulás által „valóban önmagunkká” válunk, „végre teljesen önmagunk, s ezáltal teljesen Istenéi leszünk” egy fájdalmas, de ugyanakkor boldogító átalakulásban (nr. 47). A Spe salvi enciklika tanításának markánsan új hangsúlya a korábbi tanítóhivatali megnyilatkozásokhoz képest főként krisztológiai szemléletében ragadható meg. Az lKor 20 RadÓ, P., Enchiridion Liturgicum, II, Roma 1961, 931. 21 Rahner, K., Bemerkungen zur Theologie des Ablasses, in Schriften zur Theologie, Bd II, Einsiedeln-Zürich—Köln 1962, 185-210; különösen: 204-208. 22 Guardini, R., Die letzten Dinge, Würzburg 1952, 25^40. 23 Nocke, F.-J-, Eszkatológia, in Schneider, Th., A dogmatika kézikönyve II, Bp. 1997, 485—486. 198
