Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Puskás Attila: XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a "Spe salvi" enciklikában
XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a „Spe salvi" enciklikában PUSKÁS ATTILA a halál előtti tisztulásnak két alapmódját különbözteti meg. Az inkább passzív módozat a különféle szenvedések és megpróbáltatások türelmes elviselésében, és magának a halálnak derűs lélekkel fogadásában valósulhat meg. A földi megtisztulás aktív módját az irgalmasság és a szeretet cselekedeteinek a gyakorlása, az imádság és az önkéntes vezeklés jelentik, melynek során a „régi embert” levetve az „új embert” ölthetjük magunkra. Végül meg kell említeni azoknak a tanítóhivatali megnyilatkozásoknak a sorát, melyek a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára nyerhető búcsúkról szólnak. Ezek a dokumentumok azt tanítják, hogy az ideig tartó túlvilági büntetések enyhítésére, illetve a teljes elengedésre (plenaria remissio) a közbenjáró imádság módján (per modum suffragii) a pápa által engedélyezett búcsúk alkalmazhatóak (DH 1398, 1405-1407; 1447—1449). Az elhunytak számára a közbenjáró imádság módján alkalmazható részleges és teljes búcsúkról szóló tanítást megismétli a VI. Pál pápa által jóváhagyott Búcsúk kézikönyve és a Katolikus Egyház Katekizmusa is (KEK 1032; 1475; 1479; 1498). A „per modum suffragii” azt jelenti, hogy Istent arra kérjük, hogy akaratának megfelelően fordítsa az elhunytak javára az Egyház által engedélyezett búcsúkat.17 A tanítóhivatali megnyilatkozások tanításához a következő összegző megjegyzéseket tehetjük. (1) A zsinati dokumentumok többsége nem hivatkozik konkrét szentírási helyekre apurgatóriumtan megalapozásához (II. Lyoni, Firenzei, Trentói Zsinat). Egyedül IV. Ince pápa levele utal a Mt 12,32 és az lKor 3,13-15 szövegére. A Trentói Zsinat csak általában beszél arról, hogy a tannak vannak bibliai alapjai. A II. Vatikáni zsinat és a Katolikus Egyház Katekizmusa a 2Makk 12,46-ot említi szentírási alapként, melyből kiolvasható a halál utáni tisztulás hite. Emellett a tanítóhivatali dokumentumok az Egyház ősi liturgikus tradíciójára valamint az egyházatyák és zsinatok tanítására hivatkoznak. Mindebből az tűnik ki, hogy — a 2Makk 12,46 szöveghelyet kivéve — az egyházi tanítás nem tartja szükségesnek és feltétlenül lehetségesnek azt, hogy konkrét bibliai szövegekből közvetlenül és biztosan bizonyítsa a halál utáni tisztulás tanát. A szentírási alapokra történő általános hivatkozás olyan alapvető bibliai tanításokra való utalás lehet, mint például: az életszentségre törekvés kötelezettsége; meggyőződés arról, hogy a szent Istennel csak az egészen megtisztult és szentté vált ember juthat végső közösségre; Istennek elkötelezett bibliai személyek példája arról, hogy életük végéig nem jutottak el a teljes megtisztulásra; tanítás arról, hogy a bűnös kívánsággal való küzdelem és a mindennapi vétkek a legtöbbször egészen a halálig megmaradnak. (2) Egységes a tanítóhivatali dokumentumok tanítása abban, hogy azoknak a kegyelem állapotában (Istennel való barátságban, Isten és embertársak iránti szeretetben) elhunytaknak lesz osztályrészük a halál utáni tisztulás, akiknek arra szükségük van a teljes szentségre jutáshoz. E tisztulás tartalmának a meghatározásában vannak kisebb különbségek a dokumentumokban: bocsánatos bűnök, büntetés-tartozás, rendezetlen ragaszkodás a teremtményekhez, a földön be nem fejezett penitencia bevégzése. Maga a terminológia sem teljesen egységes: tisztulás, purgatorium, megtisztító büntetések, ideig tartó büntetések, büntetés-tartozás elszenvedése. Az „átmeneti tűz” illetve a tisztítótűz kifejezés csak IV. Ince levelében (DH 838), VI. Kelemen (DH 1067) és VI. Pál Credójában (a. 21.) fordul elő. A részleges tartalmi különbségek és a terminológiai eltérések azt teszik nyilvánvalóvá, hogy a Tanítóhivatal nem ragaszkodik feltétlenül egy bizonyos teológiai gondolkodási modellhez és fogalmi készlethez, hanem nyitott a jobb és teljesebb értelmezés felé. Az is előfordul, hogy ugyanazon egyházi dokumentum párhuzamosan más-más modellt használ. így például a KEK-nek a 17 Breid, F., Die letzten Dinge, Steyr 1992, 183. 195
