Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Puskás Attila: XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a "Spe salvi" enciklikában
XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a „Spe salvi” enciklikában PUSKÁS ATTILA A Trentói Zsinat két másik határozata is megemlíti a halál utáni tisztulást. A szentmiseáldozatról szóló dekrétum szerint a szentmise Krisztus engesztelő áldozatának a megemlékezése és megjelenítése, melyet nemcsak az élő hívek bűneiért, büntetéseinek és elégtételeinek az elengedésért, hanem „a Krisztusban elhunytakért is, ha még teljesen meg nem tisztultak volna, az apostolok hagyománya szerint szabály szerint föl lehet ajánlani” (DH 1743; vő. 1753). A megigazulásról szóló dekrétum, amikor a purgatorium szükségességéről beszél, a skolasztikus teológiát követve különbséget tesz a bűnösség (vétek, culpd) és a büntetés-tartozás (reatus poenae) között. Kijelenti, hogy a megigazulás kegyelmének elnyerése megszünteti a bűnösséget (culpa) és eltörli az örök büntetés tartozását (reatus poenae aeternae), de nem feltétlenül szünteti meg minden esetben az ideig tartó büntetés tartozását (reatus poenae temporalis). Ez utóbbitól ebben a világban vagy a halál utáni purgatóriumban kell megszabadulni ahhoz, hogy a mennyek országába juthassunk (DH 1580). A bűnösség és a büntetés-tartozás, valamint az ideig tartó büntetés és az örök büntetés skolasztikus megkülönböztetései mögött az isteni igazságosság és irgalom egységének a figyelembevétele húzódott meg. Ennek értelmében Krisztus engesztelő áldozatának érdeméből az isteni irgalom eltörli a bűnösséget és az örök büntetés-tartozást, vagyis igazzá teszi az embert, aki ezt hittel és bűnbánattal befogadja. Ám az isteni igazságosság megkívánja, hogy a megigazult bűnös az ideig tartó büntetés-tartozását mintegy ledolgozza, Krisztussal való kegyelmi egységében önkéntes és tevékeny elégtétellel (satisfactio) vagy a megtisztító büntetések elviselésével, mely akár a földi életben, akár a halál után a purgatóriumban megtörténhet. A Tridentinum tanítását megismételte IV. Pius (1564, DH 1867), XIII. Gergely (1576, DH 1986) és XIV. Benedek pápa (1743, DH 2534). Az Auctorem fidei konstitúció (1794, DH 2642) tévedésként ítélte el azt a nézetet, mely szerint a búcsúk haszontalanok a megholtaknak. A II. Vatikáni Zsinat megerősítette az Egyháznak a halál utáni tisztulásra és a communio sanctorumra vonatkozó hitét. A Lumen gentium dogmatikus konstitúció a zarándokegyháznak a mennyei egyházzal való egyesüléséről szóló fejezetében így fogalmaz: „Amíg tehát el nem jön az Ur a maga dicsőségében és vele mind az angyalok (vö. Mt 25,31), addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak (alii hac vita functi purificantur), ismét mások megdicsőült állapotban vannak [...] más fokon és más módon, de valamennyien egyek vagyunk Isten és a felebarát ugyanazon szeretetében, és ugyanazt a dicsőítő himnuszt énekeljük Istenünknek. Mert Krisztus valamennyi híve az O Lelkének birtokában összeolvad az egy Egyházba és egymáshoz kapcsolódik Őbenne (vö. Ef 4,16). Az úton lévőknek és a Krisztus békéjében elszenderült testvéreknek az egysége a legkevésbé sem szakad meg, sőt az Egyház mindig vallott hite szerint a lelki javak közösségében erősebb lesz.” (LG 49) A szöveg, miután kifejtette azt a sokféle segítséget, melyet a zarándok Egyház nyer a megdicsőült Egyháztól, megfogalmazza azt a segítséget, melyet a zarándok Egyház nyújthat és nyújt is a megholtaknak Krisztus titokzatos testének közösségében. Ezt olvassuk a konstitúció- ban: „Jézus Krisztus egész misztikus testének e közösségét jól ismerve, a zarándok Egyház az első keresztény időktől kezdve nagy jámborsággal ápolta a holtak emlékét, és mivel „szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktől” (2Makk 12,46), közbenjáró imákat is ajánlott föl értük.” (LG 50) A zsinati tanítás terminológiáját illetően érdemes észrevenni, hogy a szövegben nem fordul elő a „purgatorium’’, a „poena purgatoria”, a „poena transitoria”, sem az „ignis purgatorius" kifejezés, melyek a korábbi tanító hivatali szövegekben váltakozva szerepeltek. A „purgatorium" szó kerülésének magyarázata valószínűleg a térbeli képzetek keltésétől való tudatos tar193
