Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)

2008 / 3-4. szám - Perendy László: "...tévhitük pusztulásba viszi őket" Antiokhiai Theophilosz püspök az eretnekségről

. tévhitük pusztulásba viszi őket" - Antiockhiai Theophilosz püspök az eretnekségről

PERENDY LÁSZLÓ

hető, hogy az Autolükoszhoz II 4-ben, amikor Platónt és követőit (...oi της αίρέσεως αύτοΰ...) bírálja, akkor kritikája Hermogenész ellen is irányul. Greschat csatlakozik ahhoz a véleményhez is, hogy a II 10-ben levő Genezú-kommentár tulajdonképpen Her- mogenésznek az örök anyagról vallott nézeteit is elveti.15

Greschat ismerteti E. Heintzel,16 Jan Hendrik Waszink17 és Pierre Nautin18 véleményét, akik szerint a Hermogenész elleni mű korábban íródott, mint az Autolükoszhoz. Velük szemben Robert M. Grant úgy véli, hogy később.19 Greschat szerint azonban teljes bizonyossággal ezt a kérdést nem lehet eldönteni. Mindenesetre Theophilosz fennmaradt műve is értékes adatokat szolgáltat Hermogenész tanításának megismeréséhez.20

Euszebiosz azt állítja az Egyháztörténet IV, 24-ben, hogy Theophilosz Markion ellen írt műve az ő idejében még létezett. Ebből a műből jelenleg még töredékek sem állnak rendelkezésünkre. Ugyanakkor Friedrich Loofs megkísérelte rekonstruálni, mégpedig Ireneusz Adversus haereses című műve alapján.21 Loofs nagy vitákat kiváltó művének egyik célja az volt, hogy kétségbe vonja Ireneusz teológiájának eredetiségét. Másik célja pedig az, hogy egy többé-kevésbé önálló, „kis-ázsiai” Geistchristologie (pnewma-krisztoló- gia) alapvonalait vázolja fel, amelyet Loofs szerint Theophilosz képviselt. Loofs mindenesetre sokkal kreatívabbnak tünteti fel művében Theophiloszt, mint Ireneuszt. Úgy véli, hogy számos esetben Ireneusz egyszerűen átvette Theophilosz nézeteit. Módszerének lényege, hogy Theophilosz fennmaradt művének egyes részleteit veti össze Ireneusz művének latin szövegével, illetve egyes esetekben az Adversus Haereses görög eredetijének fragmentumaival. Az alábbiakban olvashatjuk a Loofs által összehasonlított részeket, mégpedig az általa megadott szövegváltozatot:

δεΐξόν μοι τον άνθρωπόν σου. (I, 2)

quemadmodum igitur erit deus, qui nondum factus est homo? (IV, 39,2)

βασιλεύς μεν επίγειος πιστεύεται είναι, καίπερ μή πδσιν βλεπόμενος, διά δέ νόμων και διατάξεων αύτοΰ και έξουσιων καί δυνάμεων καί εικόνων νοείται.

(I, 5)

hi, qui sub Romanorum imperio sunt, quamvis nunquam viderint imperatorem, sed valde et per terram et per mare separati ab eo, cognoscent propter dominium eum, qui maximam potestatem habet principatus. (IV, 20,4)

15 Greschat, K. Apelles und Hermogenes. Zwei theologische Lehrer des zweiten Jahrhunderts (Supplements to Vigiliae Christianae 48), Leiden—Boston—Köln 2000, 137.

16 Heintzel, E., Hermogenes der Hauptvertreter des philosophischen Dualismus in der altén Kirche. Ein Beitrag zur Ges- chichte derpatristischen Philosophie (Diss.), Berlin 1902, 5.

17 Waszink, J. H., Tertullian: The Treatise against Hermogenes (Ancient Christian Writers. The works of the Fathers in translation 24), London 1956, 10.

18 Nautin, P., Genèse 1,1-2 de Justin à Origène, in In Principio. Interprétations des premiers versets de la Genèse (Études Augustiniennes), Paris 1973, 61—94, 69 köv.

19 Grant, R. M., Theophilus of Antioch to Autolycus, in Id., After the New Testament, Philadelphia 1967, 126-157, 134.

20 GRESCHAT, K., Apelles und Hermogenes, 138.

21 LOOFS, F., Theophilus von Antiochien Adversus Marcionem und die anderen theologischen Quellén bei Irenaeus (TU 46/2), Leipzig 1930.

181