Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A krisztushívők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk
A krisztushivők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk KUMINETZ GÉZA Az erények révén, és csakis az erények révén válik engedelmessé és készségessé a lélek az értékmegvalósító tevékenységre. Csakis az erények és harmonikus kimunkálásuk révén lesz képes az ember a valódi Isten- és emberszolgálatra, s lehet a kozmosz papja, mivel értelmes módon, s lénye egészével ezáltal válik készségessé arra, hogy Istennek hódoljon, Őt dicsőítse. Az erények kimunkálásához, működéséhez valódi eszmény kell — s számunkra Krisztus az —, és annak meghódítása is csak annak sikerülhet, aki komolyan veszi az erkölcsi élet hármas parancsát: Nosce teipsum! Emenda teipsum! Perfice teipsuml149 E hármas parancs megvetése, vagyis az erény élet kialakulásának elmaradása súlyosan infantilizálja a személyiséget és melegágya az ún. amorális személyiség kialakulásának, s ilyen esetben az ember érzelmileg kiegyensúlyozadanná, erkölcsileg gyerekessé, vallásilag primitívvé válik.150 A katolikusok reménye nagyon tevékeny evilági munkálkodást követel meg, mindenben az evangélium szellemének megtartására törekedve. Ezzel a katolikus remény egyensúlyt teremt az immanens és transzcendens beteljesedés között.151 Tudott azonban, hogy ez a remény végeredményben az Istennel való örök, halálon túli és elveszítheteden szeretetkapcsolatra törekszik. Ilyen értelemben legitim tehát az a vágyó szeretet, amivel Reá, mint legfőbb Javunkra vágyunk. Ebből adódóan sajátos történelemszemlélet az osztályrésze a krisztushívőknek, s ugyancsak sajátos az isteni gondviselésről alkotott keresztény felfogás is, mely „számol azzal, hogy a gonoszság mindig működni fog az emberi életben, de a kegyelem sohasem fogja a jó sugárzásának teljes kioltását megengedni. De hogy a jövőben a jó vagy a rossz lesz-e túlsúlyban, arról Isten semmit sem mondott.”152 A remény mindenesetre éberen tartja a lelkiismeretet, megérleli a felelősségtudatot, hiszen a felismert és elismert eszmény megvalósításáért feltétlenül felelősek vagyunk.153 A katolikusok által vallott remény, mivel bízik az utolsó és igazságos ítéletben, az igazságosságon túl, igazmondóvá is tesz, ami nem azonos a nyers szókimondással.154 Megérleli aztán a lélek nyugalmát, mely a remény távlatában újra és újra képes kivívni a békét, azt a békét, amit Krisztus ad övéinek. Aki igazán remél, nem nyugtalan, még kevésbé nyughatatlan. A katolikusok reménye, amennyiben valóban erény és a Szendélek ajándékai is támogatják, megtanít az önismeretre és az önbizalomra, épp az Istenbe vetett bizalom által. Ezért itt a Földön a kegyelem, illetve a remény beteljesedése az életszentség, s ráadásul, jutalomként adatik a boldog és boldogító örök élet. Az életszentségre törekvésben különleges szerepe van a remény és a lelki erősség erényeinek, mivel ezek azok az erények, melyek felkészítenek az akadályokkal való szembenézésre, a küzdelmekre, a szenvedésre, végső esetben a halállal, a saját halálunkkal való szembesülésre. Ezek az erények tartják meg az úton a hívőt. A remény erénye tehát átjáija, animálja, éberen tartja, erősíti a többi erényt. Bizonyos értelemben erősíti a hitet és tökéletesíti a szeretetet is. Vö. Tarjányi, Z., Az erkölcsi erények. Morálteológia III, Budapest 2004, 62. Vő. Szentmártoni, M., A személyi érettség felé, in Teológiai vázlatok II (szerk. Alszeghy, Z.-Nagy, F.-Szabó, F .-Weissmahr, B.), Budapest 1983, 157—158 és 109. Vö. Fila, B., A kegyelem beteljesedése, (egyetemi jegyzet), Budapest 1992, 26-30. Vö. Alszeghy, Z., Az ember jövője, in Teológiai vázlatok VI (szerk. Alszeghy, Z.-Nagy, F.-Szabó, F.-Weiss- mahr, B.), Budapest 1983, 215. 153 Vö. Előd, I., Katolikus dogmatika, Budapest 1983, 656. 154 Ezzel kapcsolatban bővebben lásd: HANAUER, Á. I., Hol kezdődik a hazugság?, in Bölcseleti Folyóirat 17 (1902), 258-290; Kiss, J., Az igazmondás feltétlen kötelezettségéről, in Religio 85 (1926), 141-145; Szabó, I., Az igazmondás feltétlen kötelességéről, in Bölcseleti Folyóirat 10 (1895), 446-464. 175
