Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A krisztushívők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk
A krisztushívők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk KUMINETZ GÉZA Miben is mutatkozik meg a valláserkölcsi tökéletesség? Életszentségnek130 mondjuk annak hősies fokát, de kellő megvalósultságát ajellem szóval fejezzük ki. Ez a teremtett szellemi létnek olyan rugalmas határozottsága, amikor is az értelem a felismert és elfogadott igazsághoz tapad, amit az akarat készséggel realizál, s mindezt az érzelmi élet, az érzület támogatja. Jellemen az ember akaratának sajátos állandó természetét, uralkodó akarati diszpozícióját értjük, ami erkölcsi szempontból lehet jó vagy rossz, nemes vagy elvetemült. Legfőbb formai tulajdonsága a következetesség, ami „az akarati actussú egyszer kitűzött céloknak egységes és szilárd, a külső és belső föltételektől más irányban el nem tántorítható megvalósításában nyilvánul meg. A következetes, önmagához hű jellemre mindig számíthatunk: előre tudjuk, hogy bizonyos körülmények között hogyan fog cselekedni. A következetes jellem ugyanis a külső és belső akadályokkal, a többi ember befolyásával s a maga saját ellenkező hajlamainak, indulatainak és ösztönös törekvéseinek hatalmával szemben ellen tud állni. [...] Ajellem formai tulajdonságai, a következetesség és állhatatosság, esetleg az erkölcsileg rossz ember akaratának is lehetnek jellemző sajátságai. [...] Ajellem szűkebb értelemben vett fogalmához tehát a formai jegyeken kívül az erkölcsileg jó akaratirány tartalmi jegye is hozzátartozik: az egyén akarati irányának, hogy jellemnek mondhassuk, lényegében az erkölcsi törvényekkel összhangban kell állnia. E szint - szűkebb értelemben — a jellem az erkölcsi elveknek megfelelő következetes és állhatatos akarati készség. Az ilyen értékelő értelemben vett jellem nemcsak záróköve minden egyéni lelki fejlődésnek, hanem egyszersmind végső célja és eszménye.”131 Egyfajta új ártatlanság ez, mely egyáltalán nem naiv, hanem nagyon is tudatos, acélos, immár értékekkel teli. Mármost az emberek különböző erősségű hajlandósággal mozdulnak a vallás-erkölcsi eszmény felé. Vannak, akik erős értékigenlő, vagy épp hasonló intenzitású értéktagadó hajlandósággal bírnak132, illetve vannak köztünk, főleg ezek vagyunk többségben, akik nem igazán nevezhetők sem értéktagadóknak, sem értékigenlőknek. Ez utóbbiak a fél-szellemek, mivel nem tudnak, nem akarnak eljutni a teljes odaadásig. Az értéktagadó erős szellemet nevezzük démonikus, önistenítő személyiségnek133, míg az értékigenlő erős szellemet, amennyiben valóban jellemmé válik, szentnek. Bármelyik típushoz tartozók további alcsoportokba oszthatók. így vannak a keresők (élvezet-, gyönyör- és örömkeresők, illetve önmagukat, a legnagyobb urat keresők, hogy szolgálatukba állhassanak), a szolgálók (rajongók és áldozok), az aktívak (vezérek) és a passzívak (próféták, nagy tanítók).134 A katolikus egyház története során először a vértanúkat tekintették szenteknek, majd a IV. századtól tűntek fel az ún. hitvallók, vagyis a hitvalló élet vér nélküli, de hő130 Nevezhetjük megistenülésnek, az Istenhez való legteljesebb hasonulásnak, de az Úr Törvénye szerinti életnek, igaz-voltnak is az életszentséget. Vö. KORNIS, Gy., A lelki élet III, Budapest 1919, 433-434. Ajellem nem tévesztendő össze sem a temperamentummal, sem pedig az egyéniséggel, mivel az “értelmi (gondolkodásbeli) működéseknek megfelelő állandó dispositiót értelmességnek (intelligentiának), az érzelmeknek megfelelőt temperamentumnak s az akaratnak megfelelőt jellemnek nevezzük. E három sajátos egysége, mely mindenkinek lelki életét a másikétól különbözővé teszi, az egyéniség. Ajellem tehát ennek csak egyik mozzanata”. Vö. uo. 435. Ez jelzi, hogy mint teremtett szellemek nem vagyunk függetlenek az erkölcsi törvénytől, vagyis szükségképp állást foglalunk vele szemben, vagy mellette, vagy ellene. Találóan fogalmaz a jelenlegi pápa: „Lehetnek emberek, akik az igazság akarását és a szeretetre való készséget teljesen lerombolták magukban. Emberek, akikben minden hazugság lett, akik gyűlöletben éltek és a szeretetet kiégették magukból - ez az állapot a pokol.” Vö. XVI. Benedek pápa, Spe salvi (enciklika), Budapest 2008, 50. 134 Vö. Brandenstein, B., Etika, Budapest 1938, 239-268. 169
