Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)

2008 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A krisztushívők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk

A krisztushívők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk KUMINETZ GÉZA és kísértésünk van, hogy ebben keressük célunkat; ez az ajándék azonban megtanít arra, hogy csak azt értékeljük bennük, amit Isten helyezett beléjük. ... Ha ebben a szellem­ben élünk, akkor meg tudunk vonni magunktól mindent, ami nem szükséges, sőt néha még olyasmit is, ami hasznos [...] így lassanként felszabadulunk a teremtmények járma alól, és csak annyiban értékeljük őket, amennyiben szerzőjükhöz vezetnek.”103 Végül a bölcsesség ajándékáról teszünk említést, ami főleg a szeretet erényét töké­letesíti, s így, mintegy foglalata az ajándékoknak, mivel megszilárdítja reményünket, hi­szen betekintést enged az isteni dolgokba, mégpedig azoknak végső okaiba. S ez a vilá­gosság egyfajta élvezetet, az örök boldogság előízét jelenti. 5. MIT JELENT, ILLETVE MIT NEM JELENT KRISZTUS KEGYELME A REMÉNY VONATKOZÁSÁBAN? 5.1. Miben és hogyan remélnek a katolikusok? A katolikusokat sokszor és sokféleképpen érte és éri a történelem során az a vád, hogy elhanyagolják a földi dolgok intézését, túlságosan a túlvilági életre figyelve. Ez a vád igaztalan volt nemcsak a múltban, de az marad a jelenben és a jövőben is.104 Mert a ke­resztény remény megvalósulásáért hősiesen kell megharcolni, nagyon is földi dolgokkal törődvén. A sajátosan keresztény remény tehát nem passzív várakozás105, hanem igen te­vékeny munkára ösztönöz, nemhogy elidegenítené, hanem egyenesen bevezeti a hívőt földi kötelmei hűséges megismerésébe és teljesítésébe.106 A katolikusok és minden krisztushívő reményének alapja Krisztus feltámadása. Ez a tény igazolja a Krisztusba vetett hitet, mellyel az ember számára a büntetlenül megis­merhető végső igazságokat vehetjük birtokba, igazolja a természetfeletti reményt, mely szerint érdemszerző életünkkel megszerezhetjük a boldog örök életet, amit az Atya­istennel való el nem múló szeretetközösség jelent. E remény adja az embernek a földön Uo. 851-852. Sőt, azt kell állítanunk, hogy „csak a kereszténység ismertette meg a világgal azokat a tanokat, amelyeknek fo­lyománya az emberi egyenlőség és szabadság eszméje volt. A pogányság ilyen tanokat nem ismert, tehát az egyenlőség és szabadság azon eszméit sem, melyek európai civilizációnk alapvetői lettek. Evangéliumi tanok: az emberek egy közös őstől való származása, részesedés egy közös megváltásban, aminek folytán mindnyájan testvérek vagyunk, egy Atyának gyermekei. Ebből következett a kereszténységben az ember szembeállítása a polgárral, az egyéni felelősség elve, az ember önértékelése, mind új elemek, melyeket a pogányság nem ismert. Ezekből sarjadzott az egyenlőség és szabadság érzete, melyekkel a megújított ember felrobbantotta a pogányság embertelen intézményeit s indult egy új, az ókoriakat messze meghaladó, új alapokra fektetett civilizációnak. Hogy pedig az ókori pogány állam nagyon is megérezte, mennyire nem az ő körén kívül keletkezett a keresz­ténység s elveinek alkalmazását mennyire nem halasztja a túlvilágra, mutatja az az élet-halálharc, melyet kez­dettől fogva megindított ellene; mert jól megérezte az új kovászt, mely testét általa átjárja s mihamar összeropog- taja összes csőntjait. - Ha nem az egyenlőség és szabadság nevében indult volna hódító újára a kereszténység, nem érthetnők meg, miért félt tőle annyira a pogány állam s miért üldözte háromszáz évig, míg csak le nem roskadt. Jól látta ugyanis, hogy a terjedő kereszténység új alapokat rak le egy új társadalom és egy új állami élet számára, amelyek homlokegyenest ellenkeztek mindazzal, ami az ő alapjait képezte. Ezért szerette volna kiirta­ni a föld színéről. ... Hasonlóképp költői elgondolás s nem történet, ... hogy a kereszténység fogalmazta tana­it. Nem a kereszténység fogalmazta tanait, hanem azok Krisztustól valók”. Vö. Dudek, J., Dogmatikai olvasmá­nyok, Budapest 1914, 43-44. A remény természetével ugyanis nem fér meg a tétlenség. A tédenség épp a reménytelenség szimptómája. Vö. Boda, L., Isten országa közöttünk hitben, reményben, szeretetben, Budapest 1998, 89. 106 Vö. Kövér, A., Út, Igazság, Élet. Katolikus erkölcstan, Budapest 1995, 157. 163

Next

/
Oldalképek
Tartalom