Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A krisztushívők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk
A krisztushívők reménye és megvalósításának garanciái: az erények és hősies gyakorlásuk KUMINETZ GÉZA ember reméli sorsának, övéinek jobbulását,35 de előbb-vagy utóbb rákérdez léte véges vagy végtelen voltára.36 A remény természetes ösztöne ma inkább a személyes, a nemzeti lét és e világ jólétének kielégítésére irányul, melyben nem sok helye van az ember erkölcsi lény-voltának. Amit az ember birtokolhat, azt az öröm, élvezet, tudás és kultúra, élvezeti cikkek bírása jelenti.37 Azzal az utópisztikus reménnyel, hogy egyszer a közeljövőben eljön a bőség kosara, vagyis az ipar és a technológia valamint a szervezés oly tökélyre jut, hogy ki-ki biztosan megtalálja szükségleteit, mivel azok a javak majd a rendelkezésére fognak állni. A remény sarkall aztán bűnbánatra, újrakezdésre, megóv az el- és megkeseredéstől. Megérleli a türelem, vagy helyesebben a kitartás erényét.38 Sőt emlékeztet a Krisztussal való találkozásra, éberen tartja a megtérés vágyát, a megtérés útján járás egészséges feszültségét.39 Az emberi szabadság és méltóság az erkölcsi erényekben mutatkozik meg. Maga a remény is csak akkor válik erénnyé, ha erkölcsileg megengedett jóra és szeretetreméltó dologra vágyik, éspedig készségszerűén, s a keresztények reménye ebből a szempontból valóban az erények közé tarozik.40 A reményben aztán ott van valamiképp a halhatatlanság vágya is: Ezt a vágyat „testesíti meg a tudós: remélem, hogy olyan jól végzem a munkámat, amint csak lehet, a fiatal házas: remélem, hogy sikerül a házasságunk, a polgár bátorsága: remélem, hogy kitartok elveim mellett a többséggel szemben is. A tudós tudja, hogy meghalhat, mielőtt befejezi a munkáját, a fiatal férj, hogy gyógyíthatatlan betegséget kaphat a felesége, a polgár, hogy mekkora bátorság kell — civil kurázsi — az elvhűséghez. Mindez a halál megvetésének s a transzcendenciának a jele a hétköznapi életünkben.”41 A reményben ugyanakkor ott van egy afféle ambivalencia. Janus-arcú, mivel egyszerre boldogító, de bizonytalanságot, homályt, aggodalmat is érez a remélő személy. Béke és feszültség kettőssége hatja át.42 Vajon mi a krisztushívők reményének végső alapja, amiért nemcsak merő, tétlen vágyakozás-várakozás43, hanem szilárd törekvés van bennük reményük elnyeréséhez? Ez nem más, mint Krisztus föltámadása, mivel ez az a perdöntő bizonyíték44, hogy van valódi beteljesedése a vallás-erkölcsi életnek, az erények hősies gyakorlásával, sőt, adott esetben a vértanúság vállalásával. Ezért a katolikus teológia a reményt sajátosan az Istenhez kapcsoló erények közé sorolja, melynek tartalmát az örök üdvösség és annak elérésének eszközei jelentik. Közelebbről a remény cselekményei az alábbiakat jelentik: „1. Az 35 Bár ma ezt elég torz módon fogjuk fel, mivel nem a megélhetés, azaz a boldogulás a cél, hanem a gazdagodás a gazdagodásért, a birtoklás a birtoklásért, a hatalom a hatalomért, az érvényesülés az érvényesülésért. S erre a végső kérdésre úgy válaszol, mint legfőbb értékre. Vő. Alszeghy, Z., Az ember jövője (Teológiai vázlatok VI), Budapest 1983, 207-208. Vő. AJáki Szaniszló által aposztrofált hármas S-szabályt: scientia, sex, sport. 38 Vö. MÜLLER, L., Aszkétika és misztika I. Aszkétika, Budapest 1940, 276-277. Vö. Häring, B., Frei in Christus. Moraltheolgiefür die Praxis des christlichen Lebens II, Freiburg-Basel—Wien 1989, 371-373. 40 Vö. Peschke, K.-H., Christliche Ethik. Spezielle Moraltheologie, Trier 1995, 74. 41 Vö. NyIri, T., Antropológiai vázlatok, Budapest 1972, 263. 42 Vö. Boda, L., Isten országa közöttünk hitben, reményben, szeretetben, Budapest 1998, 79—82. 43 Vö. Kornis, Gy., Lelki élet III, Budapest 1919, 346-350. Ez az alapja a természetfolötti reménynek, mely „az a természetfeletti isteni erény, amely vágyódást támaszt fel bennünk Isten, mint legfőbb javunk után és bizó várakozást, hogy Isten jóságából és mindenható segítségével eléljük örök üdvösségünket és az annak elérésére szolgáló eszközöket”. Vö. Tanquerey, A., A tökéletes élet. Aszkétika és misztika II, Tatabánya 2000, 761. 149
