Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: A nagypénteki oráció a katolikus-zsidó párbeszédben
KRÁNITZ MIHÁLY A nagypénteki oráció a katolikus-zsidó párbeszédben 1. KERESZTÉNYEK ÉS ZSIDÓK AZ ŐSEGYHÁZBAN. KAPCSOLÓDÁSOK ÉS ELTÉRÉSEK Az apostoli korszak, amely az első keresztény nemzedék, Pál és az apostolok után következik, Kr. u. 70 körül zárul, mely egyúttal a zsidó történelem fontos dátuma is, s ennek következtében a születő kereszténység meghatározó időpontja. Zsidó részről a templom és az áldozati kultusz megszűnését a vallási élet zsinagógái formája és a farizeusi irányzat követi. A fiatal kereszténység ezekben a drámai eseményekben a parúziát, a második eljövetelt megelőző katasztrófák meghirdetését fedezte fel. Mivel a parúzia késlekedett, a keresztények az eseményekben a Krisztus hívására nem válaszoló Izrael büntetését látták.1 A zsidó-keresztények már jó ideje távol tartották magukat a zelóták lázadó magatartásától, de egyáltalán nem szakítottak a zsidósággal és a zsidó néppel. Számukra nehéz volt kielégítő magyarázatot találni egy ilyen eseményre, amely egy nem zsidó keresztény számára István diakónus és Pál apostol üzenetének mennyei megerősítését is jelenthette. A zsidó-keresztény álláspont kialakítása azért is volt nehéz, mivel az Egyház egyre inkább a pogányok közül megtértekből állt össze. Bár maga a zsidó-kereszténység a klasszikus formájában teljes megszűnése felé tartott, más utakon mégis igyekezett alkalmazkodni az új helyzethez. A Pseudo-Clementinák, melyek keletkezési időpontja és összeállítása vitatott, egy nagyon sajátos ebionizmust mutatnak, mely minden valószínűség szerint egy kereszténység előtti ezoterikus zsidóságtól származik az áldozati kultusz elítélésével. A zsidókereszténység azonban még ebben a formájában is elenyésző szerepet játszott az ősegyház életében. A nagy Egyház viszont minden kétséget kizáróan továbbra is táplálkozott az eredeti forrásból, és a zsidó gondolkodás sokáig meghatározta az Egyház fejlődését, abból a tényből is kiindulva, hogy a Bibliát, mely számára ószövetség lett, sugalmazott írásnak ismerte el.2 A keresztény misszió kezdeteit a hellenista zsidóság elterjedéséhez és Szent Pál missziós útjaihoz lehet kötni. Szent Pétert szokás a római egyház alapítójának tekinteni, de úgy tűnik, Pál előbb érkezett oda, és a Rómaiakhoz írt levelében (Kr. u. 58) sem említi saját odaérkezése előtt Péter nevét, ahogy az Apostolok Cselekedetei sem tud Péternek Pál előtti római látogatásáról. Ebből az következik, hogy nem a két apostol kezdte el a fővárosban a kereszténység terjesztését, hanem a Birodalom többi városához hasonlóan 1 Simon, M.—BenoÍT, A., LeJudáisme et le christianisme antique, PUF, Paris 1968, chap. III.: L’expansion chrétienne, 106. 2 Uo. Vö. 2Kor 3,14. 131
