Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 3-4. szám - Erdő Péter: Szentbeszéd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem évnyitó szentmiséjén
ERDŐ PÉTER Szentbeszéd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem évnyitó szentmiséjén BUDAPEST, EGYETEMI TEMPLOM, 2008. SZEPTEMBER 20. (Mt 20,l-16a - ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP, ELŐESTI SZENTMISE) Ma Veni Sancte szentmisére gyűltünk össze, a Szendéiket hívjuk és várjuk új tanévünk kezdetén. Ebbe a várakozásba illeszkedik bele a mai evangéliumi részletnek a tanítása. Az evangéliumban hallott parabola szinte érthetetlennek tűnő helyzetet vetít elénk. Egyesek egész nap dolgoznak és fáradoznak, mások csak egy órára jelennek meg a munkahelyen, és mindegyikük ugyanazt a fizetést kapja. Hibás próbálkozás lenne ezt a történetet valamiféle emberi okoskodással kimagyarázni. Nem vezet sehova, ha azt keressük, hogy vajon azok, akik később jöttek, talán szorgalmasabban dolgoztak, mint a korábbiak, vagy esedeg annyit szenvedtek, amíg napközben ténferegtek a piactéren és várták, hogy vajon fölfogadják-e őket, hogy ez a szenvedés is méltó a jutalomra vagy a vigaszdíjra, nem erről szól a mai evangélium! Hanem szól arról, hogy a gazda jó akar lenni mindenkihez. Akit elhívott, aki dolgozik az ő munkáján, azt mind ugyanazzal a jutalommal, az üdvösséggel akarja jutalmazni. Közelebb állunk ennek az evangéliumi részletnek az eredeti értelméhez és világához, ha az az idő, az a várakozás, ami a nap folyamán telik, valahogyan a történelem idejeként rajzolódik ki előttünk. Hiszen való igaz, hogy a választott nép előbb kapta a meghívást. A többiek, a nemzetek, a később érkezettek. De ugyanarra az üdvösségre szól a hivatásunk, és senki nem méricskélheti Istennek az irgalmát, senki nem hivatkozhat őelőtte előjogokra. De ez a meghívás nemcsak az Egyház és a népek életében jelentkezik, hanem jelentkezik a mi magunk személyes életében is. Mi is megkaptuk a szolgálatra a meghívást. Ki előbb kapta, ki később kapta, kinek több, kinek kevesebb idő jut ebben a szolgálatban. De mindnyájan időt kaptunk a szolgálatra. Ez a szolgálat pedig az üdvösségnek, Isten ügyének a szolgálata. A teológus hivatása is ilyen szolgálat. Nem önmagában gyönyörködő okoskodás, hanem annak a keresése, ami az embereket, minket, magunkat is, Isten ismeretére, sze- retetére, szóval az üdvösségre vezet. Ezért a teológusok, különösen a kvalifikált munkára hivatott hazai teológusok — akik a Hittudományi Karon mindnyájan lenni szeretnének — sajátos erőforrás, világosság, bátorítás, szellemi háttér kell, hogy legyenek a lelkipásztorkodók számára. Maguk is részt vesznek ebben a közvetlen lelkipásztori szolgálatban, de küldetésüknek a súlypontja nem ez, hanem, hogy a többiek munkáját segítsék, hogy a többiek mögött biztos háttérként és eligazításként álljanak. Néha ez a munka szerényebb is, mint a másik. Néha kevesebb is a látszatja. De ez is nélkülözhetetlen, és nekünk ez a hivatás jutott. Ennek a munkának a során az Egyházban az egységet, a megértést, az 129
