Teológia - Hittudományi Folyóirat 42. (2008)
2008 / 1-2. szám - INTERJÚ - Török Csaba: Beszélgetés a hatvanéves Rokay Zoltánnal
INTERJÚ Beszélgetés a hatvanéves Rokay Zoltánnal riumban tanítottam előbb filozófiatörténetet és logikát gimnáziumi szinten, majd oldal- lagosan átvettem a latin és görög tanítását. Utána két évig voltam itt prefektus és tanár. Azután újabb két évig csak tanári minőségben heti 26 órám volt, és a székesegyházi plébánián segítettem, különösképpen a gimnazista és egyetemista hittan vezetésében. 1982- ben kineveztek Óbecsére plébánosnak, és itt voltam egészen 1997-ig. Ezekben az években két mandátumra esperes is voltam. Párhuzamosan tanultam. Legfőképp azért, mert amikor megkezdtem tanulmányaimat, úgy gondoltam, hogy ezt abszolút komolyan kell venni. Ezért egyre inkább belelendültem, elmélyedtem. Azonban mivel Szabadkának nem volt teológiája, püspökünknek az volt az álláspontja: non doctores, sed pastores - nem teológiai doktorokra, hanem lelkipásztorokra van szükségünk. Én ezt is komolyan vettem, és végeztem a lelkipásztori szolgálatomat. De emellett folytattam megkezdett tanulmányaimat. Innsbruckban diplomát szereztem teológiából és licenciátust filozófiából. Teológiából Innsbruckban szereztem doktori oklevelet, biblikus témából, Zakariás próféta látomásaiból. Ezután úgy véltem, a filozófiának is szeretnék méltó lezárást adni, ezért felvettem a kiéli egyetemmel a kapcsolatot. Azért a kielivel, mert a közelbejártam a nyári szünetben egy németországi plébánost helyettesíteni. 1994-ben ott doktoráltam filozófiából. Ekkor okleveleimet elsüllyesztettem a legalsó asztalfiókba, s folytattam lelkipásztori munkámat. Amikor Nyíri professzor úr halálával megüresedett a II. számú keresztény bölcseleti tanszék — és sokáig betöltetlen is maradt —, akkor Erdő bíboros úr, mint akkori dékán elkezdett érdeklődni, és így fedeztek fel engem, hogy én otthon békésen lelkipásztorkodom, miközben itt betöltetlen egy tanszék. Ez hozta magával az én budapesti kinevezésemet. Innsbruck a teológia izgalmas helye, talán ma már kevésbé, mint a Zsinat idején és utána. Mindenesetre hatalmas nevek, kiemelkedő teológiai munkásság jellemezte ezt az osztrák szellemi központot. Milyen érzés volt ide megérkezni? Melyek voltak a legmaradandóbb élmények? Az első benyomás és első élmény az, amikor a felejthetetlen emlékű Emmerich Coreth professzor úr metafizika órájára beültem. Bár korábban eljutottak hozzám némi kósza hírek a filozófia világából, mégis amikor az első órán elkezdett a kérdésről beszélni, amiről aztán egy tekintélyes kötetet is írt, akkor összerándult a gyomrom, és azon töprengtem, hogy miként tudnám a püspököt rávenni arra, hogy helyezzen vissza engem Zágrábba. De azután arra gondoltam, hogy én a hatodik szabadkai megyés növendék vagyok Innsbruckban — ha az előző ötnek sikerült, talán én is megbirkózom a feladattal. Első hallásra nem tudtam értékelni, mit is jelentettek ezek a nevek: Coreth professzor, P. Jungmann, Karl Rahner, aki akkor már nyugdíjas volt (ő csak haló poraiban tért visz- sza Innsbruckba, s ott váija a jezsuiták kriptájában a feltámadást), nem is beszélve Nol- dinról és a 19. század nagyjairól. És ami a legnagyobb érték volt: a vendégelőadók szereplése a fakultáson és a kollégiumban. Néhány nevet említek Rahneren kívül: Gerhard von Rad, Hans-Georg Gadamer, Gerhard Ebeling, Wolfhart Pannenberg, Rudolph Schnackenburg, Walter Kasper, Hans Urs von Balthasar, Jürgen Moltmann, Heinrich Schlier, Hubert Jedin és — Joseph Ratzinger. Mindezeket élőben, testközelben látni és hallani, felbecsülhetetlen érték.Ugy gondoltam, hogy ki kell használnom ezt, hátha ebből származik valami jó még egyházmegyém számára is. Különösen tartottam attól, 114 ÍOLÓGIA 2008/1-2
