Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Tamás Roland: Extra media nulla salus? - Isten országa és a tömegkommunikációs társadalom
TAMAS ROLAND Extra media nulla salus? - Isten országa és a tömegkommunikációs társadalom vágyakat, de ezáltal „a rivalizálást is fokozza, áldozatot produkál, amelyet aztán leplez. Mindenekelőtt azonban szüntelenül újratermeli a szűkösség tudatát. A folyamatban az utolsó szó ezért nem a vallásé, hanem magáé az emberi vágyaké.”55 Hobbes nyomán azt mondhatnánk: „homo homini lupus” — mindenki mindenki ellen, hiszen ahol vannak istenek, ott kellenek imádók is. A katolikus pozíció teljességgel szemben áll egy ilyen programmal. A történelem kezdetén áll Isten egyetemes üdvözítő akarata, amely az emberiség összegyűjtése által valósul meg; Istennek ugyanis úgy tetszett, „hogy az embereket ne egyenként, minden társas kapcsolat kizárásával szentelje meg és üdvözítse, hanem néppé tegye őket, amely őt igazságban megismeri, és szentül szolgál neki” (LG 9). S noha ezt a népet is az utánzás irányítja egy középpontra, az utánzás itt pozitív előjellel értendő. A Fiú ugyanis nem azért jött, hogy az utánzást leplezze, és ezzel csak még inkább erősítse; személyében inkább megtestesíti a tökéletes utánzást: „Utánozzatok engem, amint én az Atyát utánzóm.”56 Ez az összegyűjtés pedig egy látható testet hoz létre, az ország kézzelfogható lesz. Ez a mozgalom mégsem alapít egy új kultúrát a meglévő mellett vagy a felett. A dramatikus teológia ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az ember „mélyebb és egyetemesebb” (GS 9) vágyainak teljesülése nem lehetséges konfliktusok nélkül. Ezért az Istenről szóló beszédben megjelenik a proegzisztencia kategóriája.57 A II. Vatikáni Zsinat egyházképe pontosan ezen az ösvényen halad. Egyrészről tanúskodik az egyház bensőséges kapcsolatáról az egész emberiséggel (vö. GS 1 címe). Ugyanakkor az egyház prófétai feladatát sem felejti el, mivel az emberi történelmet áthatja az emberi igyekezet fonák dinamikája is. A bábeli torony ennek az óhajtott autonómiának a jelképe. Ebből a perspektívából szemlélve a modern tömegkommunikációs eszközök ambivalens valóságok. Egyrészt „Isten ajándékai” (CP 2); ugyanakkor a világ autonómiájába és annak fonák dinamikájába illeszkednek. Ezért nemcsak a béke és a megértés eszközei, hanem a mimézis spirálját is erősítik. Az emberiség összegyűjtése ezért semmiképp sem sikerülhet pusztán a médiumok útján; szükséges annak ekklezio- lógiai transzformációja. Megtestesülés, szenvedés, szakramentális jelenlét Mit jelent ez a transzformáció a tömegkommunikációs társadalom viszonyai között? Isten kiszolgáltatta magát az emberi kommunikációnak; Krisztus, az emberré lett Isten Fia földi élete során „a tökéletes kommunikátornak bizonyult” (CP 11). Nemcsak „emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett” (GS 22), hanem egy emberi utat járt be, „az ősvilág ösvényét” (Jób 22,15)58; attól kezdve, hogy „mindenki dicsőítette” (Lk 4,15), egészen addig, míg mindenki elvetette. Jézus erőszakos halálában ugyanazt a törekvést fedezhetjük fel, amely a bábeli torony építése mögött áll. Ahogy az emberek egykor büszkeségükben egységet akartak elérni, úgy zárult be a kör a Fiú körül is; kitaszították és kivégezték őt, és a torony az ő vérére épült volna. De éppen a teljes kiszolgáltatottságban történik a transzfor55 NlEWIADOMSKl: Die betrogenen Götter (2000) 68. 56 Girard: Wenn all das (1997) 74. 57 Vö. Niewiadomski: Gnadenlehre. 58 Vö. GlRARD: Ijob. Ein Weg aus der Gewalt. A könyvben a szerző zseniális módon felfedi, hogy Jób szenvedéstörténete mögött a bűnbakmechanizmus húzódik meg. 82 TEOLÓGIA 2007/1-2
