Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Tamás Roland: Extra media nulla salus? - Isten országa és a tömegkommunikációs társadalom
Extra media nulla salus?-Isten országa és a tömegkommunikációs társadalom TAMAS ROLAND 2. RELATÍV AUTONÓMIA - TEOLÓGIAI DIFFERENCIÁLÁS A tömegkommunikációs társadalom teológiai reflexióját alapvetően két tényező határozza meg: az egyházról alkotott kép és a világ fogalma. Egy megfelelő egyházkép kialakításában nagy segítségünkre lehet a LG dogmatikai konstitúció. A GS lelkipásztori konsti- túció a világ értelmezésében viszont meglehetősen tág határok között mozog, ezért további pontosításra van szükségünk. Ebben a törekvésben két teológiai modell lehet segítségünkre. Paul Tillich: a kultúra teológiája Miért gondoljuk, hogy Tillich teológiája iránymutató lehet számunkra? Erre a kérdésre a protestáns teológus szavai adják meg legjobban a választ: „A kultúra és vallás problémája mindig is teológiai érdeklődésem középpontjában állt. írásaim legnagyobb része [...] megpróbálja meghatározni, miként vonatkozik a kereszténység a szekularizált kultúrára.”12 A háttérben Tillich azon tapasztalata áll, hogy a polgári kultúra kiüresedett és profán, a vallás viszont megpróbálja azt formákkal és törvényekkel lerohanni. Tillich ezért újra definiálja a vallás és kultúra fogalmát. Első megközelítésben a valláson egy olyan valóságot ért, „amely feltétlen ránk vonatkozik, és csak ennek kellene igazán feltétlen ránk vonatkoznia.”13 Ilyen értelemben a vallás „nem korlátozódhat életünk egy bizonyos területére. Végső vonatkozásunk feltétlen jellege azt jelenti, hogy az életünk minden pillanatára, minden helyére és minden területére irányul.”14 A kultúráról viszont azt állítja Tillich, hogy az „az ember szellemi életének egészét magába zárja, és ebből semmi sem lehet kivétel, még a vallás sem.”15 így mind a vallás, mind a kultúra egyetemes igényt támaszt. „Hogyan lehet ezt a kettősséget összeegyeztetni?”16 A protestáns teológus differenciált választ ad a kérdésre. Első és alapvető válaszában a „vallás és kultúra kölcsönös immanenciájáról”17 beszél; vallás és kultúra egymásban vannak. A vallás adja meg a kultúrának a mélységet és a végső értelmet, a kultúra szabadsága pedig a vallásnak mindig új kifejezési formákat kölcsönöz. „Röviden: a vallás a kultúra szubsztanciája, a kultúra a vallás formája.”18 Van azonban a vallásnak egy szűkebb fogalma is, az, amit általában vallásnak nevezünk. Ez tulajdonképpen „egy bizonyos formája annak, ami feltétlen ránk vonatkozik”.19 Ezzel szemben létezik a kultúra profán értelemben is. Tillich második válasza ezért, hogy tényleges egzisztenciánkban a vallásnak és a profánnak a szakadását éljük át; vallás és kultúra egymás mellett és egymással szemben vannak. A vallás kulturális kifejeződéseinek is feltétlen érvényességet tulajdonít. Tillich erre a „heteronómia” kifejezést alkalmazza: az ember alá van vetve egy számára idegen törvénynek. „Ez az, amit démoninak nevezek a vallásban. Ha Isten nevében pusztító követeléseket támasztanak, akkor démoni szellem van jelen.”20 Másrészről viszont a kul12 Zahrnt: Die Sache mit Gott (2002) 336. 13 Tillich: Aspekte (1967) 100. 14 Tillich: Aspekte (1967) 101. 15 Tillich: Über die Grenzen (1967) 94. 16 Tillich: Über die Grenzen (1967) 94. 17 Tillich: Religion (1967) 82. 18 Tillich: Aspekte (1967) 101k. (eredetiben németül, kiemelve) 19 Tillich: Über die Grenzen (1967) 95. 20 Tillich: Über die Grenzen (1967) 97. TEOLÓGIA 2007/1-2 75
