Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: Papság és ökumené
KRANITZ MIHÁLY Papság és ökumené a Szentatya az Egyház folyamatos és egyetemes hagyományára, mely a kezdetektől fogva csak a férfiaknak tartotta fenn a papságot. A Szentatya más tanítóhivatali dokumentumokra is utalást tesz, melyekben ez a kérdés előfordul.18 Az Egyház legfőbb tekintélye sem szakíthat ezzel a tanítással anélkül, hogy magának Krisztusnak az akaratát és példáját ne venné semmibe, valamint a kinyilatkoztatás üdvrendjét, amint azt a Dei Verbum zsinati dogmatikus konstitúció tanítja.19 Emellett azonban rendkívül fontos a nő igazi hivatásának és küldetésének feltárása az Egyházon belül.20 A cölibátus egyházi törvényéről kifejezetten nincs szó a Szentírásban, de mégis ide vezethető vissza. Az ószövetségi papság számára engedélyezett volt a házasság, de a papi szolgálatok gyakorlása idején megtartóztató életet éltek. Jézus a nőtlen életvitelt ajánlja (Mt 19,12). Jézus kijelentése és személyes példája ennek a gyakorlati bevezetését tette lehetővé.21 Szent Pál amellett, hogy előírja, hogy a püspök, a pap és a diakónus csak egyszer nősüljön, mégis azt kívánja, hogy az igehirdető olyan legyen, mint ő, vagyis nem házas. A felvilágosodás idején az egyetemes papságról többnyire egyéni kategóriákban beszéltek.22 Az egyetemes papság ekkor azt jelenti, hogy nincs szüksége az egyes hívőnek papra ahhoz, hogy Istennel kapcsolatba kerüljön, másrészt, hogy minden egyes hívő nyilvánosan, istentiszteleten is vallást tehet a hitéről. A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint a hívők egyetemes papsága és a hierarchikus papság egymáshoz van rendelve, de lényegi és fokozati különbség is van köztük. Mindegyik a maga külön módján részesedik Krisztus egyetlen papságában.23 A szolgálati papságban lévő Krisztus képviseletében mutatja be az eukarisztiát, a hívek viszont közreműködnek, királyi papságuk erejében.24 A felajánlással és a szentáldozással mindenki részt vesz a szentmisében, de nem egyformán, hanem a különbözőségek megtartásával.25 Jól tudjuk, hogy a reformációt követően ez a kérdés és különösen a püspöki és a pápai primátus kérdése több tekintetben is megosztotta az egyházakat. A Limai dokumentum azonban leszögezi, hogy a felszentelt (ordinált) lelkész tekintélye Jézus Krisztusban gyökerezik, aki ezt az Atyától kapta (Mt 28,18), s a Szentlélek által az ordináción keresztül adja tovább. A zsinati tanítás kifejti, hogy bár a reformáció egyházai hitünk szerint nem őrizték meg sértetlenül az egyházi rend és az eukarisztia misztériumának teljes gazdagságát, mégis „az úrvacsorában Urunk haláláról és feltámadásáról emlékeznek”.26 18 Mulieris dignitatem, 26; Christifideles laid, 51; a Katolikus Egyház Katekizmusa, 1577. Vö. DV 4: A krisztusi üdvrend tehát mint új és végleges szövetség sohasem múlik el, és már semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást nem kell vámunk a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig (vö. lTim 6,14; Tit 2,13). 20 Croissant, J., A szív papsága (A nő hivatása), Nyolc Boldogság Katolikus Közösség, Homokkomárom 1996. 21 A cölibátusról lásd: JÁKI Sz., A papi cölibátus teológiája, Agapé — Ecclesia, Szeged — Budapest 1998; Stickler, A. M., A klerikus celibátusfejlődéstörténete és a teológia megalapozása, Seminarium Centrale Budapestiense 1, Budapest 1994; II. Általános Püspöki Szinódus (1971), A szolgálati papság II/4, SZÍT, Budapest 1972. 22 Az egyetemes papsággal kapcsolatban az Ószövetség fontos helye a Kiv 19,6 (5: az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket): „Papi királyságom és szent népem lesztek” (szövetségkötés a Sínai- hegynél), SZÍT, Budapest 2006. „Papok királysága és szent nép lesztek” (Biblia-magyarázó jegyzetekkel, 1996.) (Stuttgarter Erklärungsbibel, 1992 = Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája). „Et vos eritis mihi regnum sacerdotum et gens sancta” (Nova Vulgata, 1979, Libreria Vaticana). „Es lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép” (Károli Gáspár fordítása). „És ti lesztek az én papi királyságom és szent népem” (Szent Jeromos Bibliatársulat a Neovulgata alapján, 1997). 23 Vö. LG 10. 24 Uo. 25 LG 11. 26 UR 22. 36 TEOLÓGIA 2007/1-2
