Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: A női papság kérdése
A női papság kérdése DOLHAI LAJOS Krisztus szándéka és rendelése, aki kizárólag férfiakat hívott meg és választott ki a papságra. A teológiai érvek közül legfontosabb a szentség-, és a teremtésteológiai, majd csak ezt követően említik a természettörvényen alapuló antropológiai szempontokat. Már náluk is megjelenik a felszentelt férfi személyében megvalósuló Krisztus-reprezentáció gondolata: csak egy férfi képes az emberré lett Igének, a férfiként megtestesült Krisztust jelszerűen-szentségileg megjeleníteni. A szentségi jel természetéből következik, hogy a nőket nem lehet pappá szentelni. Felfogásuk szerint a nő alárendeltsége (és nem alávetettsége vagy alacsonyabb rendűsége) a férfival szemben a teremtés rendjéből ered, a férfiak az általánosságban meglévő nagyobb discretio rationis-ukon túl emiatt is alkalmasabbak a vezetői szerepek, így a papi hivatal betöltésére. A skolasztikának ez a kikristályosodott álláspontja, elsősorban Aquinói Szent Tamás tekintélyének köszönhetően, maradandóan meghatározta az elmúlt évszázadok teológiai álláspontját. 3. TANÍTÓHÍV AT ALI MEGNYILATKOZÁSOK A katolikus egyházban a nők pappá szentelésének kérdése egészen a huszadik század második feléig nem jelent meg a „questiones disputatae”-k (vitatott kérdések) között. így érthető, hogy az Egyház tanítóhivatala rendkívüli formában nem nyilatkozott, de a magisterium ordinarium mindig tanította, hogy csak a „vir baptizatus” szentelhető pappá.33 A teológusok általános véleménye az volt, hogy ha nem is dogma, de theologice certum az Egyház tanítása.34 Nemcsak az egyházatyák, hanem az első egyetemes zsinatok is elítélték a montanis- ták és a quintilliánusok gyakorlatát, akiknél előfordult nők pappá szentelése. Ezek a szórványos adatok csupán azért jelentősek, mert arra utalnak, hogy nem volt igazán vitatéma az ősegyházban a nők ordinációjának kérdése. Tanulságos és sokatmondó számunkra, hogy Luther, bár azt tanította, hogy a keresztségből fakadóan mindnyájan papok vagyunk, nem akart női papokat, ill. lelkészeket. Ezért a Trentói Zsinat sem nyilatkozott a nők papságának kérdésében, hanem csak azt hangsúlyozta, hogy a hierarchikus papság isteni eredetű (vö. DS 1768, 1776). Keleten először a laodiceai tartományi zsinat (372) mondja ki, hogy a nők nem lehetnek presbyterák, nem végezhetnek papi szolgálatot; ilyesmi csak az eretnekeknél és a pogányoknál fordul elő, nyugaton a Nimes-i zsinat (394) még egyértelműbben tiltja a nők pappá szentelését, arra hivatkozva, hogy az nincs összhangban az apostolok által áthagyományozott renddel. Gelasius pápa már azt is az isteni igazságok megsértésének tartja, hogy egyes asszonyok az oltárnál szolgálnak, olyan szolgálatot végeznek, amit kizárólag csak férfiak végezhetnek.35 Az egyházi hagyomány a kérdésben annyira egyöntetű és egyetemes volt, hogy a Tanítóhivatal évszázadokon keresztül nem érezte szükségesnek, hogy ezt a gyakorlatot valamilyen hivatalos megnyilatkozásban teológiailag is alátámassza vagy törvényileg szabályozza. A II. Vatikáni Zsinat utáni időkben egyre gyakrabban jelent meg a katolikus egyházon belül is a nők pappá szentelésének kérdése. Többek között azért is, mert először 33 Ajelenlegi kódex szó szerint átveszi (CIC 1983, can. 1024) a régi kódex idevonatkozó megfogalmazását (CIC 1917, can. 968). 34 Például Lercher, L, Institutiones theol. Dogmaticae IV/2, Innsbruck 1950. 315. 35 PL 59,55. TEOLÓGIA 2007/1-2 25
