Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)

2007 / 3-4. szám - Perendy László: Athénagorasz a feltámadásról

PERENDY LÁSZLÓ Athénagorasz a feltámadásról

A KERESZTÉNY ANTROPOLÓGIA KEZDETEI

Olümposzi Methodiosz (f 311) az első szerző, aki a Kérvény a keresztények ügyében (Presz- beia peri khrisztianón, Legatio pro Christianis) című mű szerzőjeként említi Athénagoraszt. Egy 14. századi kódex idézi Szidei Philipposzt, az 5. századi történetírót, aki szerint Athénagorasz az alexandriai filozófiai iskola vezetője volt. Philipposz beszámolója szerint Athénagorasz azért kezdte olvasni a Szentírást, hogy megcáfolja a keresztényeket, de Szent Pálhoz hasonlóan a hit üldözőjéből ő is a hit tanítójává vált. Philipposz úgy véli, hogy az apologéta Hadrianus (117—138) és Antoninus Pius (138—161) császároknak írta ezt a művét. Philipposz azt is tudni véli, hogy Alexandriai Kelemen Athénagorasz tanítványa volt. Valójában ez az apológia 176 és 180 között íródott, amikor Marcus Antoniusnak Commodus volt a társcsászára. 178 tűnik a legvalószínűbb évnek, mivel a birodalomban uralkodó teljes békéről tesz említést. Azért is valószínű ez az esztendő, mert elképzelhető, hogy az előző évben, Galliában kitört üldözés késztethette írásra a szerzőt.

A Legatioval együtt az Arethasz-kódexben (Codex Parisinus Graecus 451) található A halottak feltámadásáról (Peri anasztaszeósz nekrón, De resurrectione mortuorum) című mű is, amelynek szerzőségét többen vitatják. Ezt a pergamenkódexet 913 szeptembere és 914 augusztusa között másolta Baanész, aki Arethasznak, a kappadókiai Caesarea érsekének volt notariosza. Arethasz gyakran törölte és átírta Baanész szövegét, mégpedig azzal a szándékkal, hogy korrigálja. Mivel mindketten ugyanazt a tintát használták és kézírásuk is hasonló, nagyon nehéz, néha pedig lehetetlen a kettőt szétválasztani. Ez még inkább nehezíti az eredeti szöveg megállapítását. A nehézségek ellenére egyértelmű azonban, hogy a De resurrectione szöveghagyománya különbözik a Legatioétól. Az is világos, hogy a De resurrectione szövege nem esett át olyan sok változtatáson. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a két mű hagyományozása külön utakat járt, amíg bele nem kerültek a Parisinus graec. 451-be. Részben emiatt, részben pedig a szókincsükben, a stílusukban, a teológiájukban érezhető eltérések miatt számos tudós (leginkább R. M. Grant, H. E. Lona, W. R. Schoedel és D. T. Runia) feltételezi, hogy a De resurrectione valójában később íródott, mégpedig a halottak feltámadásával kapcsolatos, túlzottan órigenista elképzelések ellen, valamikor a 3. században. B. Pouderon azonban továbbra is Athénagorasznak tulajdonítja.1

1 B. Pouderon, Athénagore, Supplique au sujet des chrétiens et sur la resurrection des rnorts, Paris 1992, 33-34. A következő publikációk értékes információt tartalmaznak a szöveghagyományozással és a szerzőséggel kapcsolatban:

165