Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A klerikusi állapot, mint a szent rend kiszolgáltatásának jogkövetkezménye (I. rész)
A klerikus! állapot, mint a szent rend kiszolgáltatásának jogkövetkezménye (I. rész) KUMINETZ GÉZA ex opere operantis működik. A rendi hatalmat legfeljebb úgy lehet átadni, hogy az illetékes elöljáró megbíz valamely olyan személyt, aki a szent rendet már felvette, hogy szenteljen fel valakit.27 S akinek, amije van, azt átadhatja. A szent rend továbbá szemlélhető úgy, mint jogcselekmény (ordinatio, ordo in fieri), illetve mint állapot, tehát mint a felszentelés okozta visszavonhatatlan ontológiai változás, mely küldetést és az ahhoz szükséges készségeket tartalmazza. A szentség kegyelme tehát a kellő hatalom közlése a szolgálatra (diakonátus), az áldozat bemutatására (papság) és a papsággal együtt a nép (portio populi Dei) kormányzására (püspök). Úgy is fogalmazhatjuk, hogy a felszentelésből intézményes és személyes hatások is erednek, mivel a klerikusok közfunkciót végeznek az egyházban.28 Már utaltunk arra, hogy minden közösségnek, így a vallási közösségnek is szüksége van vezetőkre, ami önmagában véve természetjogi eredetű követelmény. Krisztus nyájának is szüksége van pásztorokra, mely a természetjogi alapon túl tételes isteni jogú legitimációt is kíván és élvez. Isten újszövetségi népe körében a papság nem öröklésen, nem testi leszármazáson alapul, hanem isteni híváson, illetve ennek a hívásnak a szabad elhatározásból történő követésen és életre szóló elköteleződésen, ami mindenegyes nemzedékben így megújul. Ennek természetfeletti felszentelésének és megszentelésének biztosítéka a szent rend léte és kiszolgáltatása. Mivel az áldozat és annak bemutatása konstans eleme a vallásoknak, Krisztus erről az elmaradhatatlan elemről is gondoskodott. Ezért is indokolt a szolgálati papság léte és tevékenysége az egyházban. További szempont, hogy ha vannak szentségek az egyházban, melyek sajátos kegyelmeket közvetítenek, akkor kellenek az emberi közvetítők (pontifices), vagyis olyan emberek, akik erre a szolgálatra szentelik egész életüket (sacerdotes). Ezért illő, hogy ezek az emberek a sajátos szentségi felhatalmazás erejében végezzék kegyelemközvetítő szolgálatukat.29 E kegyelemközvetítő tevékenységet, melynek csatornái a tanítás, a megszentelés, vagyis a liturgia és a kormányzás, joggal nevezhetjük szent szolgálatnak (ministerium sacrum), és végzőit szent szolgálattevőknek (ministri sacri seu clerici), amint azt így említette a II. Vatikáni Zsinat és annak utolsó dokumentuma, az Egyházi Törvénykönyv is. Mindazonáltal a korábbi fogalmak is teljességgel legitimek, mivel a papok sajátos és teljes módon Istennek foglaltatnak le (sacerdotes), és épp e le- foglaltság erejében tudnak közvetíteni Isten és ember között (pontifices). Mindezeket a szempontokat talán legszerencsésebben egyesíti a pastor sacer kifejezés. A nyáj teljes értékű gondozását, de főleg lelki egészségének biztosítását, vagyis az Isten felé terelését, illetve Isten közelében való megtartását jelenti. Ez a szentség tehát a rend fokozatának megfelelő lelki hatalmat közöl, ami mintegy sajátos értelemben teszi a klerikust Krisztus másává (alter Christus), illetve Krisztus követévé (legatus Christi). De ugyanezt a vonást fejezi ki az in persona Christi capitis kifejezés is.30 Sajátos kegyelmi hatása a szolgálat végzéséhez szükséges erő. Ez természeten feltételezi a jelölt kellő felkészültségét, azoknak a készségeknek és erényeknek a birtoklását, ami természetes alapként szolgál a szentségi kegyelem gyümölcsöző fogadásához. Vö. Beyer, J., Demandatio potestatis ordinis, in Periodica 48 (1959) 233-244. Vö. Navarro, L., Presupposti dottrinali per Vinterpretazione delta normatíva sullo statuto giuridico dei chierici, in: Ius Ecclesiae 14 (2002) 472-473. Vö. Schütz A., Dogmatika II., Budapest 1937, 590-592. Ez azt jelenti, hogy Krisztus az Egyház feje, s hogy az Egyház a Főből él, illetve hogy a szent szolgálattevők révén maga Krisztus folytatja megszentelő tevékenységét. A szent rend révén tehát maga a Fő válik valamiképp láthatóvá, jelenvalóvá, gyakorolva itt a Földön főpapságát. Vö. De Paolis, V., I minsitri sacri o chierici, in: AA.W., IIfedele cristiano: La condizionegiuridica dei battezzati (II Codice del Vaticano II. 6), Bologna 1989, 107. 151
