Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: A klerikusi állapot, mint a szent rend kiszolgáltatásának jogkövetkezménye (I. rész)
KUMINETZ GÉZA A klerikusi állapot, mint a szent rend kiszolgáltatásának jogkövetkezménye (I. rész)' 1. BEVEZETÉS Jóllehet, Isten népe papi nép, mégis, szüksége van látható vezetőkre is, akik sajátos tekintéllyel tanítják, kormányozzák, megszentelik a népet. Azaz, Istenhez vezetik a lelkeket. Ez a lelkeken való uralkodás azonban csak szeretettel, atyai jósággal és az ebből fakadó neveléssel történhet. Valamiképp ebben a lelkületben, mentalitásban, az ilyen szívben áll tehát a papi hatalom, az Isten és ember közti közvetítés. Ha egy pillantást vetünk a vallástudomány vonatkozó adataira, akkor megállapíthatjuk, hogy „régente a papi hatalom képviselője azonos volt a családfői vagy később a különböző fejedelmi hatalmak alanyával. A vallást a népek romlatlan lelkiismerete nem tekintette magánügynek, hanem a család, a törzs s később a nemzet minden tagjának be kellett kapcsolódnia annak gyakorlatába. [...] Fejedelmek és papok, népük hadvezérei, lelki vezetői és Isten előtti képviselői voltak egy személyben. Ez volt a laikus (emberi megbízásból működő) papság, amelynek legalábbis külsőleg (az emberi közösség szempontjából) de adott körülmények között (Isten különleges intézkedéséből vagy jóindulatából) belsőleg is megszentelő (hieratikus) jellege volt.”1 2 A két hatalom, vagyis a világi és vallási, idővel szétvált. Okát nehéz megmondani. Az állam a földi jó megvalósításán, míg a vallás a lelkek Istenhez vezetésén, illetve Isten társadalomban való elismerésén és tiszteletén fáradozott. Ez utóbbi, vagyis a vallási vezető kaphatta felhatalmazását magától a társadalomtól, s így a maga és alárendeltjei nevében közeledett Istenhez, de kaphatta megbízását egyenesen az Istentől. Ennek a megbízásnak erejében végezte papi szolgálatát Melchizedek. S az ilyen papságot nevezzük hierarchikus papságnak, mivel itt magától Istentől jön a papi megbízás. Itt nem a nép, hanem maga az Isten választja ki papját. A pap, jóllehet a népből vétetik, de nem a nép teszi őt pappá, hanem közvetlen isteni hívásnak és küldésnek engedelmeskedik. A sajátosan papi ténykedés a vallástörténet tanúsága szerint az áldozatbemutatás,3 amellyel az ember elismeri Istentől való függését, elismeri Isten legfőbb uralmát, fölségét. Ennek a függésnek, de nem kiszolgáltatottságnak, a legsajátosabb kultikus kifejeződése az élet kioltása. Ennek a felfogásnak a csúcsa és végeredményben beteljesülése Krisztus áldozata. O a pap, aki az áldozatot bemutatja. O maga az áldozat is és az oltár is. Benne 1 E tanulmány létrejöttét az OTKA T 049577. számú kutatóprogram támogatta. 2 Vö. HORVÁTH, S., Krisztus királysága, Budapest 1926, 74. Isten uralmát négyféle módon ismerheti el az ember: imádás, kérés, hálaadás és engesztelés. Maga az áldozat bemutatása is mintegy ezeket a vonásokat tartalmazza. 146
