Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 3-4. szám - Hámori Antal: Az emberi méltóság etikai és jogi aspektusa
Az emberi méltóság etikai és jogi aspektusa HÁMORI ANTAL Az embernek mindig engedelmeskednie kell lelkiismerete biztos ítéletének; ha tudva és akarva ellene cselekednék, önmagát ítélné el. Ám megtörténik, hogy az erkölcsi lelkiismeret a tudatlanság állapotában van, és téves ítéleteket hoz tanúsítandó vagy már tanúsított magatartásokról. Ez a tudatlanság gyakran beszámítható a személyi felelősségnek; például akkor, amikor „az ember nem fordít elég gondot az igaz és a jó keresésére, és a lelkiismeret a bűn megszokása következtében lassanként szinte megvakul” (ilyen esetben az ember felelős a rosszért, a lelkiismeret elveszíti méltóságát — mert vétkesen téves). Az erkölcsi lelkiismeretnek a tévedéseitől való megszabadulásért azonban akkor is fáradozni kell, ha az elkövetőnek nem számítható be az általa elkövetett rossz. A lelkiismeret szabadsága soha nem az igazságtól, hanem mindig az igazságban való szabadság.2' Összefoglalva a fentiekben mondottakat: 1. Az emberi méltóság a szellemi és hallhatatlan lélekkel, értelemmel és akarattal fölruházott — önmagáért akart — emberi személy fogantatása pillanatától kezdve fennálló Istenre irányultsága, örök boldogságra („Jó”-ra, tökéletességre) való rendeltsége (ebben az értelemben: az emberhez méltó létezők összessége, az igazi emberi lét, valóság a maga — említettek szerinti — képességével és aktivitásával) 21 22 amely az embernek az Isten képmására és hasonlatosságára történt teremtésében gyökerezik,23 az isteni boldogságra szóló meghívásban24 nyerve el beteljesedését.25 2. Az ember tökéletességét a „Jó és az igaz keresésében és szeretetében” találja meg;26 lelke s szellemi képességei, értelme és akarata következtében szabadsággal fölruházott lény, ami „az istenképiség kiemelkedő jele”.27 Az erkölcsi élet gyakorlata tanúskodik az emberi személy méltóságáról.28 A tanítvány Megváltójával egyesülve eléri a szeretet tökéletességét, az életszentséget; a kegyelemben megérett erkölcsi élet örök életbe, a mennyország dicsőségébe torkollik.29 3. Az, ami nem jó, ami nem tökéletesíti, nem bontakoztatja ki, és nem boldogítja az embert, nem méltó az emberhez, s ezért nem tartozik az emberi méltóság fogalmi körébe. Azt pedig, ami nem méltó az emberhez, nem szabad megtenni és megengedni.30 Ennek megfelelően a magyar Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdésében szereplő emberi méltósághoz való jog, és az alkotmánybírósági értelmezés szerint is abból levezetett (an21 Vö. GS 16.; KEK 1790-1794., 1800-1802.; VS 62-64. 22 Vö. KEK 1703-1706., 1711., 1730. 23 Vö. Kol 1,15 (vö. 2Kor 4,4); GS 6., 13-17., 22., 24.; KEK 1700-1702. 24 Vö. Mt 5,3-12 (vö. Jn 17,3; Róm 8,18; Zsid 4,7-11); KEK 1700., 1716-1729. („A boldogságok tanítják a végső célt, melyre Isten hív minket: az Országot, Isten látását, az isteni természetben való részesedést, az örök életet, a gyermekséget és a nyugalmat Istenben.” - 1726). Ld. még KEK 1699—1876., 2393.; II. Vatikáni Zsinat, Lumen Gentium kezdetű hittani rendelkezése (dogmatikus konstitúció) az Egyházról, Róma 1964. november 21., in: AAS 57 (1965) 5—71., 32.; GS 12-22.; II. Vatikáni Zsinat, Gravissimum educationis kezdetű nyilatkozata a keresztény nevelésről, Róma 1965. október 28., 1.; DH 1.; VS 80.; II. János Pál pápa, Evangelium vitae kezdetű enciklikája az élet védelméről, 1995. március 25., in: AAS 87 (1995) 401—522. (PM XXVI. Bp. 1995. Szent István Társulat 152, fordította: Diós István), 44—45.; Magyar Katolikus Lexikon, III., Szent István Társulat, Bp. 1997. (főszerk.: Diós István) 87—88. 26 Ld. GS 15.; KEK 1704., 1711. 27 Ld. GS 17.; KEK 1705., 1712. 28 Ld. KEK 1706. 29 Ld. KEK 1709., 1715. Ld. pl. hatályos Codex luris Canonici 1397—1398. kánon, Codex Canonum Ecclesiarum Orientalium 1450-1451. kánon. 135
