Teológia - Hittudományi Folyóirat 41. (2007)
2007 / 1-2. szám - Török László: Egy új módszer a Szentírás megértéséhez: a retorikai analízis
Egy új módszer a Szentírás megértéséhez: a retorikai analízis TÖRÖK LÁSZLÓ Mindkét értelmezés összeegyeztethető a szakasz szellemiségével, de a második jobban harmonizál annak fő mondanivalójával: a törvény megtartása, elmúlása, részleteinek elhagyása körüli problematikával. Vagyis nemcsak arról van szó, hogy valaki titkon elsumákol valamit a törvényből, és aztán hiányos ismereteket ad át másoknak, hanem a mindenki által ismert törvényből elhagy bizonyos részeket, és szavával vagy példájával másokat is arra biztat, hogy ezt ők is nyugodtan megtehetik. A valószínűbbnek tűnő második értelmezés érzékeltetése végett a houtós szót az „ugyanerre” kifejezéssel forditottam a 19. versben: „ Valaki tehát ha elhagy egyet ezekből a parancsokból, a legkisebbekből, és megtanítja ugyanerre az embereket is...,” A harmadik részlet (20), amely az egész rész konklúziójának tekinthető, és a többihez képest többletként tartalmaz egy egytagú, ünnepélyes bevezető szegmenst (20a), felelgetős viszonyban áll az előző kettővel.15 Az azokban szereplő „parancsokból” (19a, bennfoglalt értelemben 19d is) kifejezésre felel az „igazvoltotok” (20b) fogalom, mint a parancsok szerinti magatartás. Szójáték formájában a „hívatik” kléthészetai (19cf) igére a „bementek” eiszelthéte (20d) ige felel, jóllehet a kaleö igét itt „nevezni” értelemben kell fordítani. A „megtanítja” (19be) szóhoz pedig az „írástudók és farizeusok” kapcsolhatók, akik a tanítók szerepét töltötték be Izraelben, s akik úgy tűnik a konklúzióban elfoglalt helyük alapján, hogy egy-egy kisebb parancs elhagyásával és elhagyásra tanításával vádolhatok. A három részletet összevetve minőségi ugrások láthatók a parancsok megtartásával kapcsolatban. így a parancsok részleteinek az „elhagyásából” (19a) kiindulva, azok „megtételén” (19d) keresztül, eljutunk addig a kívánt magatartásig, amely „bővelkedik” (20b) az igazvoltban, vagyis túlcsorduló mértékben törekszik a törvény megtartására. Ez utóbbi magatartás már nem személytelen lehetőségként hangzik el, mint ahogy azt megteheti „valaki” az első két részletben (19ad), hanem felszólításként feladat-megvalósításra, konkrétan a hallgatóknak, tanítványoknak címezve „a ti” birtokos névmáson keresztül; s aminek elmulasztása már nemcsak azzal fenyeget, hogy valaki „legkisebbnek” (19c) vagy „nagynak” (19f) hívatik „a mennyek országában”, hanem az oda való bejutás is teljesen lehetetlennek bizonyul (20d). 5.3. A SZAKASZ ÖSSZEGZÉSE (MT 5,17-20) A két rész (17—18 és 19—20) gondolatai a „törvény” (17c.18e) és a „próféták” (17c), más szóval a „parancsok” (19a) megtartása körül forognak. A három központi részlet (18.19abc.def) általánosságban beszél: — a második részlet (18) a törvényről, mint aminek a legkisebb részlete sem „múlik el”(18e) az „ég és a föld” elmúlásával (18bc); — a harmadik (19abc) és negyedik (19def) részlet pedig annak a sorsáról, aki „elhagy” egyet a legkisebb parancsokból (19a), illetve aki mindenestől „megteszi” azt (19d), ugyanerre tanítva másokat is (19be). A keretet alkotó részletek (17.20) konkrétan beszélnek: az első (17), leíró módon Jézusnak a „törvényhez” és a „prófétákhoz” (17c) való viszonyáról, az utolsó (20) fenyegető módon arról, hogy milyen legyen a tanítványok törvényhez való viszonya, vagyis „igazvoltja” (20b). 15 A D kódex egyes változatai kihagyják ezt a verset. Első látásra, tartalmát tekintve, valóban nehéz hová kapcsolni. Az előzmények összefoglalása, vagy a 21. verstől kezdődő antitézisek bevezetése? TEOLÓGIA 2007/1-2 103
