Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A IV. Lateráni Zsinat (1215) határozatainak jelentősége teológiai, jogi és történeti szempontból
■ SZUROMI SZABOLCS ANZELM A IV. Lateráni Zsinat (1215) határozatainak jelentősége... tett házasságok kérdése,61 mivel a beleegyezés kinyilvánításának formája nem került szabályozásra.62 Éppen ezért a IV. Lateráni Zsinat 51. kánonja előírta az egyház előtti nyilvános házasságkötést, illetve a házasság megkötése előtti hirdetést, amely a szabad állapotról való megbizonyosodást szolgálta.63 A XIII. században érvénytelenségi akadályoknak számított a kor, a vérrokonság, a sógorság, a lelki rokonság, a fogadalom és a nagyobb klerikusi rendek. De ide sorolható az impotencia, a bűntett és a valláskülönbség akadálya is.64 A zsinat 52. kánonja a vérrokonság házassági akadályának terjedelmét oldalág hetedik fokáról, oldalág negyedik fokára csökkentette.65 így tehát a vérrokonság házassági akadálya egyeneság minden fokán, oldalágon pedig a közös őstől számított távolabbi leszármazott ágán lévő nemzéseket számolva (ún. „germán” számítás) a negyedik fokig érvénytelenítő akadályt jelentett.66 A mártírok és szentek ereklyéinek a nyilvános tiszteletére vonatkozó előírások a szentté avatási eljárásban a XI-XII. században érvényre juttatott központosításnak köszönhetően lényeges szigorításon mentek keresztül, amelyre elsődlegesen a visszaélések elkerülése miatt volt szükség. III. Sándor pápa 1170-ben, VII. Gergely szándékának megfelelően, úgy intézkedett, hogy senki sem jogosult szentté avatási eljárást az Apostoli Szentszék tekintélye nélkül lefolytatni.67 III. Ince pedig 1200-ban szintén a pápa sajátos jogaként említi a szentté avatási jogot.68 Ilyen előzmények után a IV. Lateráni Zsinat 62. kánonja leszögezte, hogy csakis a pápának van joga az új ereklyék tiszteletének engedélyezésére, a régi ereklyékkel való kereskedést pedig megtiltotta.69 Hozzá kell tennünk, hogy a Decretales Gregorii IX kihirdetésének köszönhetően, melybe mind III. Sándor Audivimus kezdetű levele,70 mind pedig a IV. Lateráni Zsinat rendelkezése bekerült,71 a XIII. század végére letisztult a szentté avatási eljárás lefolyása.72 61 Nuzzo, L., „II matrimonio clandestino nella dottrina canonistica del basso medioevo” in Studia et Documenta Historiae et Iuris 64 (1998) 351-396. García Sänchez J., „La dispensa del impedimento de edad en un su- puesto del siglo XVI” in Revista Espanola de Derecho Canonico 56 (1999) 205—235. 62 Vö. Finch, A. J., „Parental Authority and the Problem of clandestine Marriage in the Later Middle Ages” in Law and History Review 8 (1990) 189-204. 63 COD 258. Mint ismeretes a házasságkötés formáját 1563. november 11-én a Tametsi kezdetű dekrétummal a Trentói Zsinat tette kötelezővé. Az egyházi házasság anyakönyvezésének rendezésével, X. Piusz pápa (1903-1914) 1907. augusztus 2-án kiadott „Ne temere” kezdetű dekrétuma óta a házasság hirdetésének hagyományos formája elveszítette jogi jelentőségét, de egyes helyeken a plébániai közösség élő szokásaként továbbra is fennmaradt. Vö. Erdő P., Egyházjog (Szent István kézikönyvek 7), Budapest 2003. 520. 64 Olivares, E., „Catalogos de impedimentos matrimoniales, su evolúción historica” in Archivo Teologico Granadino 61 (1998)41-91. 65 Vö. Erdő P., „A házasság kánonjogi arculata a történelemben” in Erdő P., Egyházjog a középkori Magyarországon, 220—244. különösen 231—232 66 A hatályos egyházjogban, az 1983-es Egyházi Törvénykönyv bevezette a római jogi számítási módot (108. kánon). Ez a közös őstől kiinduló két leszármazási ágon lévő nemzések összegében határozza meg a vérrokonsági fokot. Az akadály jelenlegi terjedelme továbbra is az oldalág negyedik foka, ebből a harmadik és negyed fok már tisztán egyházjogi akadály, így alóla a helyi ordinárius, az óvatos körültekintés kötelezettségét megtartva, felmentést adhat (1078 és 191. kánonok). Vö. Erdő P., Egyházjog, 540-542. 67 Regesta Pontificum Romanorum ab condita ecclesia ad annum post Christum natum MCXCVIII, ed. Jaffé, P.-Wattenbach, G. curaverunt Loewenfeld, S. QL]-Kaltenbrunner, F. QK]-Ewald, P. [JE], II. Lipsiae 1888.2 JE 13546 (8767, 9260), 355. Migne, I. P. (ed.), Patrologiae cursus completus. Series Latina, 1-221. Lutetiae Parisiorum 1844-1864. 200. coli. 1259-1261. 68 Bullarum diplomatum et privilegiorum, III. 174-176. 69 COD 263. 70 X 3. 45. 1. 71 X 3. 45. 2. 72 Vö. Krötzl, C., „Prokuratoren, Notaren und Dolmetscher: Zu Gestaltung und Ablauf der Zeugeneinvernahmen bei Spätmittelalterlichen Kanonisationsprozessen” in Hagiographica 5 (1998) 119-140. TEOLÓGIA 2006/1-2 91
