Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Rózsa Huba: JHWH az egyetlen Isten (II. rész). A monoteizmus Izrael vallástörténetében
JHWH az egyetlen Isten (II. rész) - A monoteizmus Izrael vallástörténetében ROZSA HUBA istenségnek és napistennek is értették. Mindkét szerepe összekapcsolódott a kozmikus rend biztosításával és mindkét minőségében egyszerre a föld teremtője és fenntartója is. A JHWH-hit átfogó vallástörténeti bemutatását O Keel megfogalmazásában (Sturmgott — Sonnengott — Einziger. Ein neuer Versuch, die Entstehung des judäischen Monotheismus historisch zu verstehen, BiKi 49 /1994/ 82—92), a fentebb bemutatott perspektívában, mégis bizonyos tartózkodással kell fogadni. A kétségtelen valós vallástörténeti elemek ilyen ívű összekapcsolásában sok a feltételezés és intuíció. O. Keel és Ch. Uehlinger modellje a különböző istenekhez tartozó szerepek és szemléleti formák JHWH alakjában való adaptációjával felveti JHWH identitásának kérdését, főleg a napszimbolika feltételezett asszimilációja tekintetében. Milyen mértékben feltételezhető idegen vonások és szerepek átvétele az identitás megtartásával. Érdemes ebben tekintetben, éppen a napszimbolikával kapcsolatban B. Janowski megfontolásait figyelembe venni57. Ezzel a problémával O. Keel és Ch. Uehlinger is számot vetnek, ismételten aláhúzva, hogy JHWH egyedülállósága és felcserélhetetlensége paradox módon éppen nagy adaptációs és integrációs képességében látszik megalapozva. JHWH nem volt autochton és nem volt Kánaán genealogikusan és monarchikusán rendezett isten-világának része. Az eredetileg Északnyugat-Arábiából/Témánból eredő JHWH, a vihar és harc Istene, akinek feladata az ellenségtől való védelem. Ha az adaptációs képesség JHWH Kánaánban való eredeti idegenségével és protoizraelita tisztelőivel függ össze, úgy a rendkívüli integráció képesség és a , jog és igazságosság” iránti gondja olyan tipikus vonások, amelyeket JHWH a jeruzsálemi napistenségtől örökölt. Tisztelete a Kr. e. 10. században Dáviddal jött Jeruzsálembe, ahol az új jeruzsálemi királyság Istene lett. Ez a körülmény hozta kapcsolatba JHWH-t a jeruzsálemi napistennel. O. Keel szerint nincs akadálya annak, hogy elfogadjuk JHWH messzemenő monolatrikus tiszteltét Izraelben a vaskorszak II B-ben (Kr. e. 925—720). Ha mindez így van, nem kellene-e mégis alaposabban mérlegelni azt, hogy a monolatrikus igény a JHWH tisztelet lényegi eleme, és nem külső tényezők folyománya? M. S. Smith modellje szerint Izrael monolatrikus JHWH tisztelete majd monoteizmusa a konvergencia és a differenciádé)folyamatának eredménye. A konvergencia Izrael korai történelme több tényezőjének összefutását jelenti a vaskorszak I és IIA idején, vagyis Izrael vallástörténetének egy ősibb, a monolatria megjelenése előtti állapotát jelenti. A differencáció viszont azt folyamatot jelenti, ahogyan Izrael elszakadt a saját kánaánita múltjától, vagyis Izrael vallási felemelkedését képviseli. Amikor M. S. Smith JHWH kizárólagos tiszteletének korai feltételeit keresi, akkor a konvergencia jelenségéhez, azaz Izrael vallásának a monolatria és a monoteizmus megjelenését megelőző, ősibb fokozatához megy vissza. A bemutatott modellek közül M. S. Smith rendszere a legátfogóbb az izraelita monoteizmus magyarázatára, amelyet folyamatosan új szempontokkal egészít ki. A konvergencia azt jelenti, hogy az ősi izraelita vallás nem volt monoteisztikus és a fogság előtti Izraelben JHWH mellett más istenségeket is tiszteltek (El, Baál, Astarte), de ezek száma kevés volt. Izrael nem volt olyan mértékben politeisztikus, mint azt sok kutató feltételezi. JHWH fokozatosan átvette El, Baál és Aserah szerepét és vonásaikat asszimilálta, majd megjelenik a differenciáció. A differenciáció a kánaánita vallási formáktól való éles elkülönülést jelenti, ugyanakkor feltűnnek az izraelita kultúra speciális karakterisztikumai, mint pl. az új Isten JHWH monolatrikus tisztelete, az önálló eredetű hagyományok, a képmás nélküliség követelménye és a viszonylag visszafogott antropo57 Ewoelken, K., Eine Auseinandersetzung mit der Monographie von H. Niehr, I—II., ZAW 108 /1996/ 233-248. 391-407. TEOLÓGIA 2006/1-2 83
