Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében
A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében m KUMINETZ GÉZA telezettségei vannak, jelen esetben kötelezve van arra, hogy a közösségben érvényes törvényeknek alávesse magát. Megjegyezzük, hogy a keresztség felvétele mindig minden kényszertől mentesen történik. A zsinati dokumentum tehát a jogi értelemben vett szabadságról beszél. 2. A vallásszabadság tartalma Elsődlegesen és negative a vallásszabadság a mindenféle fizikai-erkölcsi kényszertől való mentességet jelenti. Fel kell hívnunk a figyelmet azonban arra, hogy a valláserkölcsi elvek tanítása, a rájuk való nevelés és a szerintük való élet megkövetelése nem jelent se fizikai, se erkölcsi kényszert. A valláserkölcsi elvek átadása azonban alapvetően másképp történik, mint a szaktudományos ismeretek átadása. Itt az átadandó érték nem pusztán az intellektusnak szóló információ, hanem az egész személynek szóló üzenet. Olyan üzenet, mellyel a befogadónak helyesen kell azonosulnia. Ezért a leghatékonyabban azok a nevelők közvetítik ezeket az értékeket, akik maguk is helyesen azonosultak azokkal (meghatározza a tudatukat, a tudatalattijukat). A következő nemzedék számára meghatározó, hogy talál-e maga előtt olyan meghatározó személyiségeket, akik megtestesítik számára valamiképp a valláserkölcsi eszményt. Sőt, azt állítjuk, hogy csak ezen az úton lehet majd e joggal helyesen élni, azt emberi módon gyakorolni. E szabadságjog pozitív oldalát pedig úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az embernek lelkiismerete szerint kell cselekednie a vallás területén is. E jog egyúttal kötelezettség is! Ám a lelkiismeret egy életen át nevelendő, érzékenysége tökéletesítendő. Csak ennek a feltételnek a teljesülése mellett lesz valódi erkölcsi értéke és a társadalmat szervesen építő jellege a lelkiismereti döntéseknek. 3. A vallásszabadság alanya E szabadságjog és kötelezettség alanya minden egyes ember, a családok és a vallási közösségek. A minden egyes ember szó szerint minden embert jelöl, tehát azokat is, akik nem tudnak eleget tenni az igazság keresése kötelezettségének (pl. gyengeelméjűek). Ez esetben ők szubjektív állapotuk miatt mentesülnek a kötelezettség alól. E jognak ugyanis alapja nem a személy szubjektív állapota, hanem az emberi személy természete. E jog gyakorlását mindaddig nem lehet akadályozni, amíg az adott személy tiszteletben tartja a közrendet, a közerkölcsöket és mások jogait. Hasonló módon alanya e szabadságjognak a vallási közösség is, mivel azt az ember mind társas, mind pedig vallásos természete megköveteli. Sőt, „minden családot mint sajátos és őseredeti jogokkal rendelkező közösséget megilleti az a jog is, hogy a szülők irányítása alatt szabadon rendezze be a maga vallásos életét” (DH 5). A gyermekekre és a velük egyenlő elbírálású személyekre vonatkozóan a szülőket és az őket helyettesítő személyeket illeti meg az a jog, hogy meghatározzák a gyermekeik számára a vallási nevelés formáját. S amíg a gyermekek a szülők fennhatósága alá tartoznak, a vallásszabadságjogának gyakorlásában a szülők és a gyámok hatalmának vannak alávetve. Tehát engedelmességgel tartoznak nekik. A kiskorú ember is ember tehát, ám nem képes teljes felelősséggel cselekedni. Ha tehát a kiskorú nagykorúvá válik, vagy a törvény értelmében nagykőrúsítják, úgy maga nemcsakjogosult, de köteles is a lelkiismerete szerint élni a vallásszabadságjogával. TEOLÓGIA 2006/1-2 7
