Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében
A vallásszabadság joga és kötelessége a Katolikus Egyház felfogásában és jogrendjében ■ KUMINETZ GÉZA Hl. A KATOLIKUS EGYHÁZ TANÍTÁSA A VALLÁSSZABADSÁGRÓL, ILLETVE E SZABADSÁGOT VÉDŐ JOGRÓL A Katolikus Egyház keletkezése pillanatától abban a tudatban végezte minden emberhez szóló küldetését, hogy Krisztus az Istenember, aki az egyetlen teljes értékű közvetítő Isten és ember között, s hogy csakis Krisztus törvénye segítségével lehet eljutni az emberi méltóság teljességébe, vagyis a már többször említett valláserkölcsi jellem birtokába, ami egyet jelent azzal, hogy a szentségre törekvő embert a Szent Isten szentté teszi. Ennek alapján alakult ki a századok során az a felfogás a Katolikus Egyházban, hogy más vallásokkal kapcsolatban csak toleranciáról, s nem vallásszabadságról lehet beszélni. Ez a más vallással szembeni türelmet (tehát egyáltalán nem ellenséges beállítottságot!) jelentette, hiszen a hitre jutás végeredményben kegyelem műve, ámbár a hit kialakulását akadályozó tényezőket jórészt emberi eszközökkel el lehet és el is kell mozdítani. A Katolikus Egyház tehát sohasem viseltetett megvetéssel vagy lenézéssel más vallásokkal szemben, hanem mindig értelmes párbeszédbe kívánt azokkal bocsátkozni, s meggyőzően érvelni amellett, hogy Krisztus az egyetlen teljes értékű közvetítő. Sajnos az ún. térítő munkába a századok során politikai motívumok is erőteljesen belejátszottak, ami mindig idegen tényező volt az Egyház életében. Az ilyen tényezők fellépte ellen az Egyház vezetése mindig tiltakozott, ám sokszor rajta kívül álló okok miatt kevés sikerrel. A II. Vatikáni Zsinaton is először ilyen címmel készült el a vonatkozó dokumentum tervezete (De tolerantia religiosa). Ezt a tervezetet szinte teljesen elsöpörte a zsinati atyák vitája, s egy egészen más mentalitású nyilatkozatot fogadtak el, melyben a tolerancia helyett a vallásszabadságra helyezték a hangsúlyt (Dignitatis humanae). Megítélésünk szerint akkor értelmezzük helyesen a zsinati szöveget, ha a két felfogást nem egymás ellentéteként, hanem kiegészítőjeként tekintjük. A korábbi felfogás a katolikus vallást önmagában véve mérte a többi valláshoz, s ebben az értelemben a tanításunk fényében nem is lehet másról beszélni, mint toleranciáról, türelemről (nem pedig eltűrésről!). A zsinaton azonban a hangsúly másra tolódott, nevezetesen arra, hogy egyetlen személyt vagy vallási közösséget se érjen semmiféle kényszer vallása gyakorlásában, megvallásá- ban, mivel itt alapvető jogról van szó. A világban tapasztalható nagy egyház- és vallásüldözések ténye is jelentősen befolyásolta tehát a hangsúlyeltolódást. Egy másik szempont, amit érvényesíteni kívántak e nyilatkozattal a zsinati atyák, az az, hogy ez a szabadságjog kell hogy képezze az alapját az egyház (a vallások) és az államok közti kapcsolatnak. A zsinati dokumentum ugyanakkor nem kifejezetten a vallásszabadságról, hanem az emberi személy méltóságáról és szabadságáról beszél. A továbbiakban röviden ismertetjük a zsinati dokumentumot abban az értelemben, hogy mit is jelent a vallásszabadság joga” 13 13 Ebben a fejezetben különös módon Carlos Corral írására támaszkodunk: Corral Carlos: Liberia religiosa, In Corral Carlos—De Paolis Velasio—Ghirlanda Gianfranco (a cura di): Nuovo dizionario di diritto canonico. Cinisello Balsamo (Milano): Edizioni San Paolo, 1993. 639-651. TEOLÓGIA 2006/1-2 5
