Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Puskás Attila: A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában
A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában m PUSKAS ATTILA A transzcendencia és az immanenda pólusai egymással való összetartozásának alapját a szentháromságos teremtésteológia tudja megvilágítani. Greshake hangsúlyozza, hogy amint a teremtett világ Istennel szemközti más-léte, lényegi különbsége a Fiúnak az Atyától való személyi különbségén alapul, úgy a teremtett világnak az Istenben való benne- léte, illetve Istennek a teremtésben való benne-léte, a Lélek Atyát és Fiút összekötő és egyesítő létében alapozódik meg. A Teremtő-teremtmény viszonyban jelentkező transzcendencia és immanencia tehát a szentháromsági személyek közötti sajátos különbségekben és a közöttük lévő egységben gyökerezik. Isten egy tőle lényegileg különböző, vele szemközt-lévő, önálló léttel rendelkező világot teremt a Fiúban, és ebbe a teremtett világba bocsátkozik bele a Lélekben, és mégis fölötte marad, mint Atya. A szentháromságos teremtésfogalom összeköti a Teremtő és a teremtmény közötti alapvető különbségről vallott meggyőződést a teremtésnek a háromságos Isten életében való részesedésének a gondolatával, összeköti a teremtés Istennel szembeni önállóságát és meghatározottságát (szekularitás) Isten világban való benne-létével (szakralitás), megvilágítja Isten együttes transzcendenciáját és immanenciáját. Hans Urs von Balthasar Hegel monisztikus rendszerével és modalizmusra hajlamos szentháromság-értelmezésével vitatkozva még Greshakénál is erőteljesebben kiemeli, hogy Isten és a világ lényegi különbsége az Atya és a Fiú közötti reális elválasztottságon (Trennung), különbségen, személyi differencián alapul. Balthasar felfogásában az isteni lényeg azonos az abszolút szeretettel, az Atya istenségével, mint önmaga maradéktalan közlésével, melynek nincs önmagán kívüli alapja, azaz „principium sine principio”. Ez az Atya önmagát ajándékozó örök és eredendő kenózisa, abszolút lemondás arról, hogy egyedül birtokolja az isteni lényeget.32 Az Atya fenntartás és visszatartás nélkül ajándékozza önmagát, de nem veszíti el önmagát az ajándékban, hiszen éppen ebben az önodaadásban van istenségének lényege. Itt, az Atya maradéktalan önátadásában mutatkozik meg Isten végtelen „mindenhatósága” és „erőtlensége”, mindent oda tud adni, s nem tud másként Isten lenni, mint ebben az őskenózisban. Az Atya ilyen értelmű „önkiüre- sítése” végtelen különbözőséget, reális másságot tételező aktus, melynek gyümölcse a Fiú mint második isteni személy. Az Atya istenségét úgy tudja adni, hogy a Fiú azt nem pusztán kölcsönbe kapja, hanem vele egylényegűen birtokolja. Balthasar értelmezése szerint ez Isten önmagától való felfoghatatlan és felülmúlhatatlan „elválasztását” (Trennung) jelenti, s ezen a legdöntőbb differencián belül gondolható el minden egyéb különbség, így a világ létrejötte, teremtése is. A Fiú sem másként birtokolja az ajándékba kapott istenséget, mint az Atyától jövő mindenhatóság és hatalomnélküliség egységének a módján. A fiúi elfogadás egyszerre jelenti az egylényegű istenség ajándékára mondott örök hálát, eucharisztiát és a maradéktalan ön-odaadottságot. A világ teremtésének „helye”, lehetőségi feltétele és isteni ősmintája így a Fiú Atyától való örök születésében, az Atya és a Fiú különbségének tételezésében van. A teremtett világ kezdettől a Fiúhoz tartozik, az ő fiúságának kegyelmi követésére rendelt, a Fiúban foglalható össze és vezethető el az Atyához. Az Atya és a Fiú kenózisából származik a Lélek mint az Atya és a Fiú közös „mi”-je, aki a végtelen differenciát fenntartva megpecsé32 Ebben a szakaszban a Theodramatik III, (Einsiedeln 1980, 297 köv.) alapján igyekszünk röviden ismertetni a balthasari trinitológiának a teremtésteológia megértése szempontjából nélkülözhetetlen gondolatait. A Szent- háromság misztériumának balthasari megközelítését és az őskenózis fogalmát jól bemutatja többek között KRUPPA, T.: „Pneumatológiai alapfogalmak Hans Urs von Balthasar teológiájában”, in Athanasiana 13 (2001) 143-181 (különösen a 169-177 teijedő rész) tanulmánya. A témához lásd még: Marchesi, G., La cristologia trinitaria di Hans Urs von Balthasar, in Biblioteca di teológia contemporanea 94, Brescia 1997, 516—535. TEOLÓGIA 2006/1-2 57
