Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Puskás Attila: A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában
/A teremtés trinitárius értelmezésének megújulása a mai teológiában ■ PUSKAS ATTILA a különbözőségből az azonosságba való visszajutás.20 Az abszolút Egy és a sokféleségben fennálló világ különbségének, valamint a világon belüli létezők egymás közötti sokféle különbségének és e különbségek létrejöttének negatívumként történő felfogása mellett e monisztikus valóságértelmezés egyik változataként megjelenik az a gondolat is, hogy mindezek a különbségek valójában nem is léteznek, az erről szerzett tapasztalat becsap bennünket. A sokfélének megtapasztalt létnek az abszolút Egy lététől való reális különbsége eszerint valójában merő látszat, látszata az abszolút Eggyel való reális azonosságnak. A világ létének és a megváltás értelmezésének ezt a vallási-bölcseleti útját járja India vallása (maya-tan), mely az individualitást, a szembenálló, megkülönböztetett létet végső soron látszatnak tekinti. Az európai filozófiában Parmenidész monizmusában, a sztoa kozmikus tűzszimbólumában (ahol az egyes lélek e tűzből kipattant szikra) és az újplatonizmus emanációtanában érzékelhető ez a típusú gondolkodásmód. Balthasar a következő kritikai megjegyzéseket fűzi a látszat útjának gondolatvilágához. (1) A látszat útja az ember eredeti végességtapasztalatának igazságtartalmát vitatja el — mintegy az Abszolútum nézőpontjába kívánván helyezkedni —, magát a problémát, az ember eredendő egzisztenciális kérdését szünteti meg, voltaképpen azonban megválaszolatlanul, kibékítetlenül hagyja. A véges-végtelen különbségének eredeti tapasztalatát szeretné meghaladni, de ezt úgy teszi, hogy végül magát a különbséget monista értelemben tagadja: minden szemben-lét igazában nem-lét, azaz látszata egy mindent átjáró Abszolútummal való azonosságnak.21 Az Abszolútum szemével nézve a különbözőségek és ellentétek világát mintegy ebben a tudós szemléletben, gnózisban kínál megváltást. Balthasar ezt földöntúli békének és „epikus, drámaiatlan nyugalom”-nak nevezi.22 (2) A látszat útján járva az ember semmivé válik az isteni mindennel szemben. A világtól való távolságvétellel járó szabadság valójában a végessel szembeni pesszimizmusból fakad.23 Ahol a szemlélő a különbözőséget az isteni azonosság felé tekintve látszatként értelmezi, ott kérdéses, hogy egyáltalán lehetséges-e szeretet, illetve, hogy végső soron ki kit szeret.24 Ha az individualitás és az Én csak látszat, melytől szabadulni kell, akkor felmerül az istenszeretet jelentésének a kérdése is. Úgy tűnik, hogy e felfogás szerint, az Isten és ember közötti szeretet, mint különbözőek szeretete csak addig lehetséges, amíg az ember a látszat állapotából meg nem szabadul. Az Én-nek a minden-egy isteni valóságban való feloldódásával megszűnik a szeretet lehetősége is. A vallások és filozófiák egy része nem a látszat, hanem a tragikus harc útján járva értelmezi a valóságot és igyekszik elérni az üdvösséget.25 Ez a típusú gondolkodás és a ráépülő életgyakorlat komolyan veszi az eredeti egzisztenciális tapasztalatot a világ és az ember ellentmondásosságáról, belső szétszakítottságáról, betelj esíthetetlenségéről. Megközelítése szerint maradandóan igaz éppen a sokaság, a különbözőség és az ellentétesség, az ellentétek küzdelme és egymásba-átalakulása. A vallásos magatartás e filozófiai lét— 20 „A megváltás útja a világi különbözőségekről való belső lemondást követeli meg, teoretikusan abban az aktusban, mely mindenen az azonos isteni alapra tekintve néz keresztül; praktikusan abban az aktusban, mely a véges, részleges lét általi megelégíttetésről mond le.” Balthasar, H. U. v.: Das Ganze im Fragment. Aspekte der Geschichtstheologie, 2. Auf!., Einsiedeln 1990, 75. Vö. Pneuma und Institution. Skizzen der Theologie IV, Einsiedeln 1974, 327; Klarstellungen, Freiburg 1971, 53. Vö. TD II/1, 39; TL II, 99. Olyan útja ez a megváltásnak, mely nem az egész ember célba jutását kínálja, hanem csak egy részéét, a magasabb rendű szellemi alkotó eleméét. A múlandó és halandó anyagi-testi valóságért vállalt végső elkötelezettség itt eleve értelmedennek látszik. 23 Vö. TD II/l, 39; TL II, 99. 24 Balthasar, H. U. v.: Das Ganze im Fragment, 75. 25 Uo. 77-80. TEOLÓGIA 2006/1-2 53
