Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - Orosz Atanáz: Az istenképiség és hasonlóság megkülönböztetése és összekapcsolódása a görög atyáknál
■ OROSZ ATANÁZ Az istenképiség és hasonlóság megkülönböztetése és összekapcsolódása... lek” végcéljaként szerepel. Az istenképiség az emberi természetre vonatkozik, a hasonlóság pedig a személyre. Potencialitást jelent, amely a személyes részvételt igényli a beteljesüléshez.126 Az Úr imádságához fűzött magyarázat a következőképpen fejti ki ugyanezt a távlatot: „Mivel az értelem természeténél fogva Isten képmásának nagyszerűségével van felruházva, ezért a lelket arra ösztönzi, hogy saját jószántából Isten hasonlóságára formálódjék, és a mindenség Istenében és Atyjában lényegében önállósulva létező nagy Országnak, vagyis a Szentiéleknek tündöklő lakhelyévé legyen.”127 A Hitvalló ezzel jól jellemzi az általa összefoglalt korábbi patrisztikus exegézist. Hiszen eszerint „Isten azért teremtette saját képére az embert, hogy szabad elhatározással Lélekben is mindenképp megszülessék, s az isteni parancs megtartása által az ehhez járuló hasonlóságra is eljusson: hogy ugyanaz az ember természeténél fogva Isten teremtménye, kegyelemből pedig Isten fia, sőt a Lélek által egyenesen Isten legyen”128. Itt egyre világosabb az Istenhez hasonulás pneumatológiai szempontja és a negyedik evangéliumban hangsúlyozott újjászületésre alapozott új emberkép.129 A Teológus Szent Gergely szövegéhez János apát számára írt kommentár pedig így folytatja a teremtésteológiai megalapozást: „Isten gyermekei, teste, tagjai [...] vagyunk, s joggal is hívnak minket így az isteni szándék végcéljára való ráutaltságunk alapján. Ilyen teremtmény lett tehát az ember, s ilyen célból jött létre. Ám ősatyja személyében [...] önként idegenítette el magát az isteni és boldog célkitűzéstől, mert ahelyett, hogy kegyelemből Istenné lett volna, szabad választással inkább por akart lenni.”130 A bűnbeesésnek a tragédiáját azonban helyrehozta a láthatatlan Isten Képmása, a megtestesült Ige. Tulajdonképpen erről szól Damaszkuszi Szent János karácsonyi himnusza is: „Látta Krisztus, hogy a képére és hasonlóságára létrehozott ember engedetlenségével elbukott, meghajlította az egeket s alászállott, és változás nélkül a Szűz méhében lakott, hogy újjáalkossa benne a megromlott Ádámot.”131 Szent Maximosz szerint Krisztus megváltott, és mintát adott az erényes élet pályafutására, amelynek beteljesedését úgy mutatja be a Hitvalló, „mint mikor a képmás visz- szatér az eredeti mintához, s egy pecsétnyomó pontosságával illeszkedik az Ősképhez.”132 A Hitvalló újra meg újra hangsúlyozza, hogy a megtestesülés során az Ige által fölvett ember épp annyira megdicsőülhet, mint amennyire Teremtője megalázta magát. Ezt a megdicsőülést persze ki-ki csak annyira érheti el, amennyire „természetes istenké- pisége szépségét szabad elhatározásból erényei révén az Istenhez hasonulássá bontakoztatja ki, mégpedig a saját eredetéhez való [...] odatartozása folytán”, hiszen a megtestesült Ige eleven életpélda is, amelyet kinek-kinek gyakorlati cselekvésében is meg kell szívlelnie. „Az isteni Ige és Isten mindenkor és mindenhol működésbe akaija hozni megtestesülése misztériumát.”133 Fizikailag tehát elég volt egyszer helyreállítani az emberi természet istenképiségét, de az Istenhez hasonulás személyes megvalósítását minden6 Vö. Larchet, J.-CI., Saint Maxime le Confesseur (580-662), Paris 2003, 146. 127 Tömör magyarázat a Miatyánk imádságról, PG 90,879-880, in Orosz. A. (szerk.), Isten a szeretet, Válogatta Szent Maximosz hitvalló műveiből, Budapest 2002, 159. 128 Amb. 42 (János apáthoz), PG 91,1345 CD. 129 Vö. Stead, J. “The Image ofMan”, The Downside Review 92 (1974), 233-238. 130 Amb 7.1092CD. C. Moreschini (trad.), in Massimo il Confessore: Ambigua. Problemi metafisici e teolo- gici su testi di Gregorio di Nazianzo e Dionigi Aeropagita, Milano 2003, 234. 131 Orosz, A. (szerk. és ford.), Ménea II. November és december hónapokra, Nyíregyháza 1998, 607. 132 Amb 7. Vö. Larchet, J.—Cl., La divinisation de I'hőmmé selon saint Maxime le Comfesseur, Paris 1996,152 skk. 133 Amb 7 - PG 91, 1084 D. Massimo il Confessore: Ambigua, 221. TEOLÓGIA 2006/1-2 43
