Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 3-4. szám - Martos Levente Balázs: "Vele ettünk és ittunk..." (ApCsel 10,41). Emlékezés és önazonosság az Apostolok Cselekedeteiben
Vele ettünk és ittunk... ” (ApCsel 10,41). ■ MARTOS LEVENTE BALÁZS Az elbeszélés szerzője elbeszélésének valós szereplőit is új fénybe állítja, új összefüggésbe helyezi, amikor történetének szereplőivé avatja őket. Lehetséges, hogy egy adott beszédet nem kell vagy nem is szabad közvetlenül Szent Péter történelmi személyéhez kapcsolnunk. Amikor azt mondjuk, Péter így vagy úgy szólalt meg, a lukácsi mű kompozíciója által és a vázolt értelemben Lukács emlékezete által tudatosan megformált elbeszélésbeli személy cselekedetére gondolunk. Az elbeszélő emlékezete, az eseményekre vonatkozó megértése az, ami biztosítja az elbeszélésnek a valósághoz való kapcsolatát. Az elbeszélés hitelesítője végső soron az a Lukács, aki hozzánk hasonlóan összefüggést és értelmet keresett a tapasztalt és átvett tényekben, értelmezett, emlékezett és emlékeztetett. A kettős mű előszava is sejteti: eddig Lukács emlékezete működött, felkutatva az eseményeket. Mostantól az olvasó emlékezik, a tiszteletreméltó Teofil és az Egyház minden tagja, hogy az írásban rögzített emlékezet segítségével részese legyen az emlékezés folyamatának7. A következőkben szeretnénk egy olyan szövegrészt közelebbről szemügyre venni, amelyet olvasva ez az éltető emlékezés a mai napig élő valósággá válhat. Szent Péter beszédéről van szó a Cselekedetek 10. fejezetében, Kornéliusz háza népének megkeresz- telkedése előtt. 2. KORNÉLIUSZ MEGKERESZTELKEDÉSE ÉS A CSEL 10,34-43 A Kornéliusz megtéréséről szóló hosszabb, több részletből összetevődő elbeszélés (Csel 10,1—11,18)8 nyilvánvalóan kulcsfontosságú a Cselekedetek mondandója szempontjából. Szent Péter felismeri, hogy megkeresztelheti Koméliuszt háza népével együtt, és ezt genda, illetve a Péter látomásáról szóló elbeszélés, amelyet Lukács jelentősen átszerkesztett, és saját szerkesztői munkájával a jelenlegi elbeszéléssé alakított (vö. G. Schneider, Apostelgeschichte 9,1-28,31 [HThK NT; Frei- burg-Basel-Wien 1982; Sonderausgabe 2002] 60-61). F. Bovon szerint („Tradition et rédaction en Actes 10,1-11,18”, TZ 26 [1970] 22-45) három Lukács előtti részlet különíthető el: Kornéliusz megtérésének „személyes legendája”, a Péter látomásáról tudósító okmagyarázó elbeszélés, végül pedig Péter eredetileg zsidóknak szóló „krisztológiai beszéde”. K. Haacker („Dibelius und Kornelius”, BZ 24 [1980] 234—251) több pontban eltér a Dibelius által meghatározott iránytól, amennyiben úgy véli, hogy Péter látomása eredetileg is a Komé- liusz-elbeszélés része volt. Péter beszéde pedig a szövegösszefüggésnek megfelelően, azaz pogányok számára átdolgozott, eredetileg zsidóknak szóló missziós beszéd, amelyet Lukács egészében vagy legalább gondolatmenetét illetően készen vett át, és nem csupán a többi missziós beszéd mintájára összeállított. A kutatás azonban a Komé- liusz-elbeszélésen belül mindinkább lemond arról, hogy korábbi egységeket különítsen el. J. Jervell, Die Apostelgeschichte (Göttingen 1998) 317 szerint „a szakasz vagy egészében véve Lukács előtti hagyományra vezethető vissza, vagy majdnem mindent magának Lukácsnak kell tulajdonítanunk.” Vö.: J.-N. Aletti, L’art de raconterJésus Christ. L’écriture narrative de l’évangile de Luc (Paris 1989) 217—233. Alettí hangsúlyozza, hogy Lukács nem objektív történelmet írt, amelyben az események egyszerűen időrendben következnének egymás után. Elbeszélésének rendje és módja olyan, hogy az elbeszélt dolgok maguk mutassák meg Jézus kilétét. Az olvasó pedig, akit az előszóban Teofil személyesít meg, maga is aktívan közre kell hogy működjön eddigi ismereteinek átrendezésével. Az evangélium és a Cselekedetek előszava együtt mutatja, hogy Lukács célja egyfajta belső egység kifejezése. Egyrészt egység Jézus és az apostolok között, másrészt egység az Ószövetség és az Újszövetség között, (lásd i. m. 221.; 227.; 229.) Ennek a belső egységnek a felfedezését és tudatosítását nevezem emlékezésnek. L: 10,1-9: tudósítás Koméliuszról és az ő látomásáról. II.: 10,9-16: tudósítás Péter látomásáról. III.: 10,17-23a: tudósítás Péternek és Kornéliusz küldötteinek a találkozásáról. IV.: 10,23b—33: tudósítás Péter és Kornéliusz találkozásáról. V.: 10,34—43: Péter beszéde. VI.: 10,44—48: tudósítás a Szentlélek eljöveteléről és Péter utasításáról, hogy kereszteljék meg a jelenlévőket. VII.: 11,1-18: Péter beszéde, amellyel igazolja eljárását. Vö.: G. Schneider, Apostelgeschichte 9,1-28,31 (HThK NT; Freiburg—Basel—Wien 1982; Sonderausgabe 2002) 60. TEOLÓGIA 2006/3-4 153