Teológia - Hittudományi Folyóirat 40. (2006)
2006 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Kuminetz Géza: Tarjányi Zoltán: Az erkölcsteológia története és alapfogalmai (Morálteológia I.); Az Istennel való kapcsolatunk erényei (Morálteológia II.)
TARJÁNYI ZOLTÁN: Az erkölcsteológia története és alapfogalmai (MORÁLTEOLÓGIA I) Az Istennel való kapcsolatunk erényei (MORÁLTEOLÓGIA II) Az elmúlt év második felében és ez év első felében megjelent a szerző, Tarjányi Zoltán professzor, erkölcsteológus két újabb kötete, melyek az egyetemi tankönyv kategóriába tartoznak. Az egyik címe: Az erkölcsteológia története és alapfogalmai (Morálteológia I) és a másiké: Az Istennel való kapcsolatunk erényei (Morálteológia II). Korábban 2004-ben látott napvilágot: Az erkölcsi erények (Morálteológia III) című munka, mely a négy sarkalatos erényt tárgyalta ugyanezen szerzőtől. A teológus és hittanár szakos hallgatók számára előírt négy félév anyagából már csak egy rész hiányzik, melynek témája: A második kőtábla teológiája. Taijányi Zoltán professzor tankönyvei igen jól megszerkesztettek. Ez vonatkozik mind a teijedelmükre, mind pedig a belső felépítésükre. Egy jól tanulható egyetemi tankönyv, legalábbis a teológiai tudományokban, optimális esetben 150 oldal teijedelmű, s egy félév elsajátítandó anyagát foglalja magában. Ezekre a kötetekre színre hajszálpontosan jellemző ez a mintegy 150 oldal teijedelem. A másik szempont a belső felépítés. Ez is a didaktika szabályai szerint építkezik. Talán felesleges említenünk, de szerzőnk korábban karunkon a lelkipásztorkodás-tani tanszék professzoraként didaktikát is oktatott. Minden fejezet előtt találunk egy többnyire iradalomból vett szemelvényt, mely a tárgyalandó témát hivatott bevezetni, megvilágítani. Ezután következik a téma kifejtése, melyben egyrészt láthatjuk a mai helyzetet, majd megismerkedhetünk a téma biblikus alapjaival, valamint szisztematikus kifejtésével, melyben ott van a morálteológusok reflexiója s a szerző véleménye, s végül az Egyház tanítóhivatalának álláspontja is, ami nemcsak amolyan dísz, mint több morálteológiai munka esetében, hanem valóban a tárgyalt kérdésre adott leghitelesebb válasz. Magát a problémafelvetést és a teológiai reflexiót a szerző helyesen eleve olyan perspektívába állítja, mely szervesen torkollik bele a Tanítóhivatal vagy véglegesen elfogadandó vagy hegyszerűen hitelesen tanított álláspontjába. Ez mintegy az összegzése, illetve megkoronázása a teológusok munkájának. Mindebből többen talán rögtön azzal gyanúsíthatnák a szerzőt, hogy szervilis módon követi a Tanítóhivatal utasításait, ám a helyzet épp ennek az ellentéte. Szerzőnk ugyanis alkotó szabadsággal él, a katolikus teológust megillető szabadsággal, másrészt kimutatja, hogy a Tanítóhivatal állásfoglalásai egyidőben mintegy kifejezik és védelmezik a katolikus erkölcsteológia tanítását, sőt ki is jelölik számára az alapvető tájékozódás irányát. Ebben vérbeli katolikus teológus nem a kutatási szabadság korlátozását, hanem épp ellenkezőleg, a hitletéteménynek, mint oszthatatlan egésznek a pártatlan tudományos alapossággal történő megközelítésének a lehetőségét látja. Ez a pártatlanság azt jelenti, hogy Krisztushoz, a valódi Krisztushoz mér mindent. Ez az elv pedig az írásból való, hogy ti. Krisztus az Út, az Igazság és az Elet. TEOLÓGIA 2006/1-2* XL (2006) 109-110 109
