Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)

2005 / 1-2. szám - Papp Miklós: A teológiai etika gyújtópontja a Hegyi beszéd hermeneutikai olvasatában

IV. „Hallottátok ezt a régieknek szóló parancsot is: Ne esküdjél hamisan, hanem tartsd meg az Úrnak tett esküdet. Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek, sem az égre, mert az Isten trónja, sem a földre, mert az lába zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert a nagy Király városa."

V. „Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira! Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg!"

VI. „Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért." (Mt 5,43-44)

A hagyománytörténeti kutatás Máté írásában két réteget különböztet meg: az I., II., IV. egy ősibb hagyományra vezethető vissza. Lehet, hogy Máté ezeket is átdolgozta, de nagyon valószínű, hogy eredetileg is antitézis volt az irodalmi formája. Mindhárom a Dekalógus egyik kijelentését ragadja meg, és intenzívebbé, radikálisabbá teszi értelmezésüket. A III., V., VI. Lukácsnál nem antitézisként szerepel, ezek irodalmi szerkesztés révén kerültek Máténál az antitézisekhez.

Az erkölcsteológiai megfontolásokat az exegetikai álláspontok nem hátráltatják. Minden antitézisnek tartalmilag ugyanaz a célja: az érvényes tóraértelmezést Jézus örömhíre felülmúlja.30 Irodalmi szerkesztésükben egy klasszikus sémát követnek: minden antitézist egy irodalmilag stilizált visszautalás vezet be, ami az ószövetségi ethoszt mutatja fel jogi maximákban, ellentmondást nem tűrő formában. Ezeknek lesz az örömhír újdonsága élesen nekiszegezve, ami Jézus azon levezethetetlen tekintélyén alapul, amivel az Atya akartát hirdeti. Rendkívüli ez a fellépés. A Törvény ugyanis egyrészt konstitutívan járult hozzá a zsidó nép létrejöttéhez és identitásához, másrészt Isten akaratát azonosították az írásban fixált Törvénnyel. így az emberi kritika nem is vonatkozhatott másra, mint a praxisra, a gyakorlati megvalósulásra. Jézus fellépése érintette a zsidó nép hitét, azaz identitását és Jahve akaratát is. Hallatlanul provokatív lehetett, amikor az Isten akarataként elkönyvelt „régieknek ez mondatott" törvénnyel szemben nem azt mondja: „a Törvény igazabban ezt mondaná...", nem a Törvényre hivatkozik, hanem saját magára: „én pedig azt mondom nektek". Jézus számára Isten akarata többé nem a betű, hanem élő valóság. Amikor Jézus az ószövetségi előírásokat kérdésessé teszi, és szembeszegezi velük saját téziseit, azért teszi és teheti, mert ez az igény jobban megfelel Isten akaratának az uralom jelenlétében. Nem írástudóként értelmezi magát, aki a Törvényt jobban tudja magyarázni, hanem az Atya akaratának jobb értelmezőjeként, a Törvény betűje helyett Jézus atyatudatáé az elsőbbség.31 Ez azt jelenti: az értelmező zsidó tradíció helyére magának Istennek az akarata lép, inkább az uralomban elénk jövő Isten élő akaratát kutassuk, mint a Törvényben leírt akaratát. Az élő igényt semmilyen tételszerű törvény nem képes kimeríteni.

30 SCHNACKENBURC, R., Die sittliche Botschaft des Neuen Testaments, 103.

31 BÖCKLE, F., Fundamentalmoral, München 1977,207.

45