Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 1-2. szám - Ancsin István: Dráma és szabadság Hans Urs von Balthasar teológiájában
2. A VÉGTELEN SZABADSÁG A végtelen, majd a véges szabadságot Balthasar szellemében, bár külön fejezetekben, de nem steril és statikus egymásra vonatkoztatottságuk nélkül közelítjük meg, egy ilyesfajta próbálkozás ugyanis a szabadság bármely fajtájának dialogikus jellege miatt eleve kudarcra lenne ítélve.10 11 a) A végtelen szabadság a Biblián kívüli világban A Biblia vonzáskörén kívül eső világot két, egymással szembenálló szemléletmód harca jellemzi. Az egyik a személyesen modifikált szabadság, amely istenre vagy istenekre vonatkozik ugyan, de antropomorfizmusa miatt nem tud túllépni saját korlátain. A másik szempont a személyfeletti szabadság, amelyet minden véges léten túl a jó eszméjének tulajdonítanak a sztoikusok és a neoplatonikusok, ez utóbbiak közül főleg Plotin. A véges, emberi szabadság részesedik ugyan az abszolút jó személyfeletti szabadságában, lehetetlen azonban behatolnia a végtelen, isteni szabadság belsejébe, így ez előbbi végső soron mindig külsőséges marad. Balthasar megjegyzi, hogy a filozófia végtelen szabadságának fogalmában döntően a szeretet motívuma hiányzik. Épp ezért marad a filozófiai gondolkodásban a végtelen szabadság gondolata tökéletlen és behatárolt. b) A végtelen szabadság az Ószövetségben Az Ószövetség fontos lépést tesz a szabadság valódi személyes mivoltának irányába. Jahve szabadító Isten - mindenesetre csak politikai értelemben. Abszolút szabadságát személyes hatalomként nyilvánítja ki más hatalmakkal szemben. A szabadság így „szociológiai viszonyokra vonatkozó fogalom"11 marad, interperszonális, dialogikus megfogalmazása csak egyedi esetekben sikerül, mint például a prófétáknál, akiket Isten bíz meg azzal, hogy közvetítsék utasításait a szövetség népe felé. Az Ószövetségben az ember (akit Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett) teremtés általi szabadsága mutatja, hogy mennyire szabad a Mindenható12, és azt is, hogy a teremtés az isteni szabadságnak nem szabhat korlátokat: Isten saját hatalmából szárnyalja túl önnön isteni territóriumát azért, hogy az evilági létezőket is áthassa mindenhatóságával. Egy határvonal azonban - amely kétségkívül sokkal keskenyebb, mint a Biblián kívüli gondolkodás esetében - továbbra is fennmarad: az Ószövetségben Isten szabadsága „létszerűen átjárja ugyan az ember szabadságát [...], az emberi szabadság azonban még mindig nem kap szabad bejutási lehetőséget az istenibe"13. Balthasar szerint a szövetség népének története a „hiposztatikus unió keretévé válik"14, mert az 111 Vö. TD II/l, 186. 11 TD 11/1,221. 12 Vö. Sir 17,3. 13 TD II/l, 221. 14 BALTHASAR, H. U. V., Theologie der Geschichte, Einsiedeln 1959, 97. 3
