Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)

2005 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A Canones apostolici mint a keleti és nyugati egyházak közös jogforrása

1841-ben Athénban publikált revideált változat alapját.28 A Pedalion követi a korábbi gyűjtemények szerkezetét, így első helyen idézi a 85 apostoli kánont, majd az egyetemes és részleges zsinatokat, végül a szent atyák írásait. A gyűjtemény kánonállománya mind a mai napig a hatályos egyházi fegyelmet jelenti az ortodox egyházak számára.

4, A Canones apostolici Nyugaton a kodifikációk koráig

Ha a keleti egyházak gyűjteményei után egy pillantást vetünk a latin egyházban használt egyházjogi kollekciókra, megrajzolhatóvá válik az a történelmi ív, amely a kodifikációkig terjed és az Apostoli kánonok befolyásáról tanúskodik. A Dionysiana szövege bővített formában, újabb pápai levelekkel kiegészítve 774-ben került Nagy Károlyhoz I. Hadriánusz pápától, éppen azzal a szándékkal, hogy a Frank Birodalom alap egyházi kollekciója legyen, mint hivatalos jogforrás. A Collectio Dionysio-Hadriana ennek ellenére nem rendelkezett hivatalos pápai kihirdetettséggel, de tény hogy egyedülálló alapjává vált a frank területen tartott zsinatok, és ugyancsak a királyi kapitulárék intézkedéseinek, tovább erősítette Nyugaton a már rövidségük miatt is kedvelt Apostoli kánonok érvényesülését. Meghatározó forrástörténeti hatása van a jóval későbbi Decretum Burchardi Wormatiensisnek, amely 1008 és 1022 között keletkezett, és különösen a németalföldi zsinati fegyelem, illetve a különféle penitenciálék anyagának feldolgozása miatt kiemelkedő jelentőségű.29 Ez a gyűjtemény tizennyolc kánont idéz az Apostoli kánonokból, felhasználva azokat a De primatu Ecclesiae (I. 75, 78, 210)30, a De sacris ordinibus (II. 67-68, 117-119, 136, 189)31, a De ecclesiae (III. 109)32, a De sacrameto baptismatis et confirmationis (IV. 22-23)33, a De sacramento Corporis et Sanguinis Domini (V. 6, 8)34, a De excommunicatione (XI. 35)35 és a De crapula et ebrietate című könyvhöz (XIV. 5-6).36 Érdemes egy pillantást vetnünk a legkiemelkedőbb gregoriánus gyűjtemény, az 1081-1083 körül keletkezett Collectio Canonum Anselmi Lucensis szövegére,37 amelyben szintén meghatározó szerepet töltenek be az Apostoli kánonok, kü28 Stickler, A. M., Historia iuris canonici, 409.

29 A gyűjtemény keletkezéséről és összeállításáról vö. FRANSEN, G., „Le Décret de Burchard de Worms. Valeur de texte de l'édition. Essai classement des manuscrits", in: Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte. Kanonistische Abteilung, 63 (1977) 1-19. KÖLZER, Th., „Burchard I., Bischof von Worms (1000- 1025)", in: Fransen, G. - KÖLZER, Th. (Hrsg.), Burchard von Worms, Decretorum Libri XX, Aalen 1992,7-23.

30 PL CXL. 568,569, 610.

31 PL CXL. 638, 646, 648, 657.

32 PL CXL. 695.

33 PL CXL. 732.

34 PL CXL. 754.

35 PL CXL. 866.

36 PL CXL. 891.

37 SZUROMI Sz. A., A püspökökre vonatkozó egyházfegyelmi szabályok az Anselmi Collectio Canonumban (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae 1/1), Budapest 2000, 4-7, 27. A gyűjteményről vö. SZUROMI, Sz. A., „Some observations on the developing of the different versions of the Collectio Canonum Anselmi Lucensis (A comparative analysation of Biblioteca Mediceo- Laurenziana S. Marco 499 with other manuscripts of Anselm's Collection)", in: Ius Ecclesiae, 14 (2002) 425-449.

169