Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 3-4. szám - Rózsa Huba: JHWH az egyetlen Isten (I. rész)
Status quaestionis A hagyományos modell Az Izrael vallástörténetéről ill. monoteizmusáról kialakított hagyományos összkép a bibliai szövegből indul ki. A bibliai hagyomány szerint a JHWH-hit már ott áll Izrael kezdeteinél éspedig a kizárólagosság - JHWH mellett egyidejűleg más istenek tiszteletének tilalma - igényével. Az első parancs nélkül - „Én vagyok JHWH, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptomból, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül" (Kiv 20,2- 3) - bármiféle JHWH-kultusz elképzelhetetlen. JHWH tiszteletét Izrael ősei délről, a Sínai-félszigetről hozták magukkal Kánaánba, vagyis JHWH kultusza nem őshonos Palesztina földjén, ahogy maguk az izraeliták is bevándorlók vagyis idegenek és a honfoglalás révén vették birtokba Kánaánt. Izrael ősei kisállattenyésztő félnomádok, akik Kánaánban tértek át letelepedett életmódra. JHWH és Izrael kapcsolata Palesztina földjén bontakozott ki, ahol az Izraelnek nevezett szakrális törzsszövetség keletkezett, és a törzsszövetség tagjai kizárólag JHWH-t tisztelték mint a törzsszövetség Istenét. A bibliai hagyományban „Izrael" és „Kánaán" két önálló, egymással szemben álló „entitás", a puszta és a kultúrföld, a nomadizmus és a letelepedettség, a JHWH-hit és a termékenységvallás, a monoteizmus és a politeizmus ellentéte alapján. Izrael és Kánaán találkozása az éles konfliktus jegyében történt, amely politikailag, társadalmilag, kulturálisan és vallásilag végighúzódik a honfoglalástól az államalapításon át egészen a babiloni fogságig.2 A letelepedés folyamán, majd még inkább az állam megalakulásával Izrael szembesülni kényszerült a kánaánita őslakosság városi kultúrájával és vallásával, amely társadalmi-szociológiai szempontból és a JHWH-hit számára egyaránt kihívást jelentett. Az izraeliták és a kánaániták együttélése Palesztina földjén nem maradt hatás nélkül, és az ősi jahvizmust a vallási szinkretizmus veszélye fenyegette, egyúttal mindazokat az életterületeket is, amelyeket Izraelben a JHWH-hit irányított (a politika, a jog, az erkölcs, a társadalmi együttélés stb.). A Kr. e. 8. századtól ennek a hatásnak mindent felülmúló méretei kiváltották a prófétizmus fellépését és folyamatos küzdelmét a kánaánita hatás ellen. A próféták a kezdetekhez való visszatérésre hivatkozva követelték JHWH kizárólagos tiszteletének érvényesítését az élet minden területén. Döntően nekik köszönhetően végül is győzött a kizárólagos tisztelet parancsa, és a babiloni fogsággal jelenik meg Izraelben a teoretikus monoteizmus, amely most már nemcsak kizárja JHWH mellett más istenek tiszteletét, hanem egyenesen kijelenti, hogy csak egyetlen Isten van, azaz JHWH Izrael Istene, és rajta kívül nincs más Isten. Az Izrael monoteizmusáról kialakított klasszikus képet kiegészíti (A Alt munkásságához kapcsolódóan) Izrael ősatyáinak a mózesi jahvizmus előtti vallása.3 A pátriár2 Ennek az ellentétnek klasszikus felvázolását a honfoglalástól egészen Júda állam pusztulásáig lásd DIETRICH, W., Israel und Kanaan. Vom Ringen zweier Gesellschaftssysteme, (SBS 94), Stuttgart 1979. 3 A pátriárkák vallásának, ALT, A. és más fontos kutatók e témában folytatott munkásságának bemutatását a szakirodalom ismertetésével lásd RÓZSA, H., A pátriárkák történetisége a modern biblikus kutatás tükrében (I. és II. rész), Teológia, XXXV. évf. 1-2. szám (2001) 61-82. és XXXV. évf. 3-4. szám (2001) 57-74. old. 138
