Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Ige és szentség Karl Rahner teológiájában
szentségekről tanít. Amikor az egyház kiszolgáltatja a szentségeket, amikor az Isten igéje minden kétséget kizáróan hatékony, akkor az egyház különös módon is megvalósítja önmagát. Az egyház azzá lesz, aminek Krisztus akarta: a megváltás kegyelmének kinyilvánítója és közvetítője. Tehát az egyház mint ősszentség dönti el, hogy az általa hirdetett hatékony ige mikor nevezhető szentségnek. Nyilvánvalóan ezt nem önkényesen teszi. Jézus szavai, Szentírásból kielemezhető szándéka és az ősegyház liturgikus hagyománya alapján állítja, hogy „hét szentség van, nem több és nem kevesebb" (DS 1601). Kétségtelen, „a szentség a leghatékonyabb ige az egyház ajkán", de jogosan felvetődik a kérdés, hogy hogyan tudjuk megfelelő módon elhatárolni ezt az igét az egyház más jellegű igehirdetésétől. Minden katolikus megoldási kísérletnek ugyanis figyelembe kell venni a Tridentinum határozatait, többek között azt, amely kimondja, hogy a szentségek a megigazulás eszközei. Rahner szerint szentségi exkluzivitását pozitív értelemben kell értelmeznünk.37 Amikor a zsinat a megigazulás folyamatát leírja (DS 1521-26) - ha nem is kifejezetten -, tulajdonképpen elismeri a szentségen kívüli kegyelemben való növekedést is. A zsinat beszél olyan kegyelmi történésekről is, melyek megelőzik a szentség általi megigazulást. Ha a szentségeket annak votuma is pótolhatja, akkor a zsinat nem azt akarja állítani, hogy a votum sacramenti esetében a szentségek előzetes hatásáról van szó, hanem az igehirdetés hatására megszülető hitnek és szeretetnek tulajdonítja ezt a megigazulást eredményező hatást. Tehát a katolikus megigazulástan sem értékeli le az Isten szavát a megigazulás folyamatában. O. Semmelroth szerint a hirdetett igét tekinthetjük úgy, mint causa materialist, melynek az a szerepe, hogy megteremti az emberben a nyitottságot a hit által, hiszen a kegyelem először az ige meghallásában érinti meg az embert. A szentség pedig a causa formalis, vagyis a fontosabb elem, hiszen Isten bennünk lakása a szentségek által valósul meg. De a kettőt nem lehet elválasztani egymástól - akárcsak az arisztotelészi és Szent Tamás-i filozófiában -, a forma itt is csak a matériával együtt létezhet. „A hirdetett ige által az emberben teremtett nyitottság az üdvösség causa materiálisa, amely azután a szentségi élet által Isten bennünk lakásához vezet, s a szentségek mint formai okok a ténylegesen megszentelt embert éltetik".38 Ebben a gondolatmenetben a megigazulás tényezői közé bekerül az ige és a szentség is. Érvényesül a katolikus elv, az ún. szentségi elv, ugyanakkor az eddigieknél hangsúlyozottabban helyet kap Isten hatékony igéje. 3. VÉLEMÉNYEK K. RAHNER ELGONDOLÁSÁRÓL K. Rahner megoldási kísérletének legfőbb eredménye, hogy rámutatott a párbeszéd és a konvergencia lehetőségére a verbum és sacramentum viszonyának meghatározásában. Lassan meghaladottá válik az „ige egyháza" és „a szentségek egyháza" szem- beállítás, bár napjainkban még csak reményt keltő jeleit látjuk a két eltérő szemlélet- mód közeledésének. „Most azonban az evangélikus teológia kezdi komolyabban venni a 37 Wort und Eucharistie, 332. 38 SEMMELROHT, O., Wirkendes Wort, Frankfurt 1962,205. 118