Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Ige és szentség Karl Rahner teológiájában
kus teológiájában az ige csak szóvá fokozódott le, s ezért önmagában nem rendelkezett belső méltósággal és erővel, hanem csupán külső kísérője lehetett a kegyelmi valóságnak, amely egyedül a szentségeken keresztül juthatott el az emberhez".17 Rahner is elismeri, hogy a katolikus teológiában hiányzik „az ige teológiája", amit pótolnunk18 kell: „a katolikus és az evangélikus egyház közötti párbeszéd megindulása kényszerít bennünket arra, hogy átgondoljuk és megteremtsük az ige teológiáját"}9 W. Kasper szerint egy nagyon érdekes paradoxon figyelhető meg a katolikus teológiában. A Szentírásban már található egy kezdetleges ige-teológia, de nyoma sincs egy általános szentségi teológiának, hanem csak egyes szentségekről, illetve szentség-kiszolgáltatásokról beszél a Szentírás. Ezzel szemben az elmúlt évszázadok dogmatikáiban egy jól kiépített zárt szentségtant látunk és egy nagyon kezdetleges ige-teológiát.20 Az ökumenikus szemléletmód alapján már világosabban látjuk, hogy evangélikus egyházakban, főként a felvilágosodás óta az igehirdetésen volt a hangsúly, a szentségek pedig csak úgy szerepeltek, mint ennek toldalékai. A solurn verbum megmerevedése folytán a szentség csak üres jel lett igen sok interpretációban, mert mint „adalék", vagy mint külső járulék szerepelt az igehirdetés mellett. Ennek következtében a protestáns teológia sajnálatos jellemzőjévé vált, hogy olykor alig tudta és merte már bizonyítani a szentségek üdvösségi szükségességét. Paul Tillich amerikai evangélikus teológus protestáns testvéreit már évtizedekkel ezelőtt a szentségi gondolkodás elvesztésével (Verlust der Sakramentalität) vádolta, és nem alaptalanul, mert a reformáció egyházainak teológiájában a szentségek tartalom nélküli külső jelekké redukálódtak.21 A katolikus egyházban pedig az igehirdetés mint tanítás, mint az igazságok közlése a szentségek mellett előkészítő, kísérő vagy befejező funkciót22 kapott csupán, és így a szentség még jobban kiemelkedett mint az üdvösség és kegyelem tulajdonképpeni hatásos jele és eszköze. Mindezek előrebocsátása után még egyértelműbb lesz számunkra, hogy valóban jelentős K. Rahner elgondolása, aki a protestáns teológiákhoz hasonlóan Isten igéjéből kiindulva definiálta a szentségeket, de mindezt úgy tette, hogy megmaradt a szentségek önállósága és objektív kegyelemközvetítése. Az eddigiekben főként azt hangoztattam, hogy más irányból közelít a szentségekhez a protestáns és a katolikus teológia. Az ige és a szentség kapcsolatát is másképpen értelmezi. Ennek ellenére a két szemléletmódot nem szabad szembeállítanunk, hiszen a protestánsok is beszélnek a szentségekről mint a kegyelem eszközeiről. Hangsúlyozzák, hogy az ige nem foglalja magában mindazt, ami a szentség sajátja. A szentségekben van valami többlet az igéhez képest. A katolikus teológia is elismeri, hogy a szentségek alapja az Isten igéje. Az Isten igéje nem csupán a szentség „formája" (forma sacramenti), ahogyan azt a skolasztikus teológia tanította, hanem kegyelemközvetítő és 17 FRIES, H., Wort und Sakrament, München 1966,14. 18 Vö. HORVÁTH C., Az igehirdetés teológiája, Pannonhalma 2003. 19 Wort und Eucharistie, 317. 20 Vö. KASPER, W., Wort und Sakrament, Theol. Jahbuch 1976, Leipzig, 430. 21 TILLICH, P., Der Protestantismus als Kritik und Gestaltung, Stuttgart 1962, 38.; L. Boyer, aki katalizált protestáns származású teológus, ugyanezt állítja, vö. L. BOYER, Wort, Kirche, Sakrament, Mainz 1961, 75. 22 Volt némi igazság a protestáns teológusok vádjában, mely szerint a katolikus teológiában „az ige kiüresedése" (Entleerung des Wortes) figyelhető meg; vö. P. ALTHAUS, Die christliche Wahrheit, 2. köt., Gütersloh 1958,337. 113
