Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Bolberitz Pál: Az erkölcs metafizikai alapjai
azért cselekszik, hogy értékbirtoklás által kielégüljön. Az állandó emberi tapasztalat szerint a véges, múlandó javak sem egyenként, sem összességükben nem elégítik ki az embert maradandóan. Az ember - az emberiség legnemesebb képviselőinek tanúságtétele is bizonyítja - a boldogság, a tökéletes kielégülés vágyával túlemelkedik a véges világon, a tökéletes értéket szomjúhozza, melynek bírása számára maga az erkölcsi tökéletesség. Ennek a vágynak a méltánylása nem jelenti valami könnyűsúlyú eudaimonizmus elismerését. Mert nem a vágykielégülést, mint ilyent kell tekintenünk mértékadónak, hanem a tökéletesülés, a beteljesülés vágyát, melynek erkölcsi jelentőségét nem lehet elvitatni, értelmetlennek, indokolatlannak tartani. Az embert nemcsak a kötelességtudat, az érték iránti tisztelet irányítja az erkölcsi életben, hanem a vágy is, hogy jobbá, tökéletesebbé váljék. Minthogy az ember tökéletesülése az önmagán túl lévő tárgyi világ tartalmainak elsajátítása révén történik, a tárgyi és alanyi világ egymáshoz rendeltségének valósága alapján joggal következtethetünk arra, hogy az ember boldogságával azonos tökéletesedési vágya a legfőbb jóban, mint törekvéseinek végső céljában elégül ki, amelynek létét a valóság létösszefüggéseit vizsgáló metafizikai kutatás igazolja. Az etika metafizikai megalapozását kíséreltük meg bemutatni a jóság elemzésének összefüggésében. A különféle etikai irányzatok kutatták (és kutatják) az erkölcsi cselekvés célját és tartalmát, továbbá az egyénre és közösségre kifejtett hatását. Sokféleképpen meg lehet fogalmazni annak az értéknek tartalmát, ami az egyént erkölcsi cselekvésre sarkallja. Hangsúlyt lehet helyezni az értékre és magára az értékelésre, egy azonban kétségtelen: a gondolkodó elemzés nem tudja kikerülni az erkölcsi rendben a jóság értékét, továbbá a magatartás céljának, eszményének, normájának, törvényének maradandó érvényességét, még akkor sem, ha az erkölcsi egyén autonómiáját, szabadságát, az értékek pluralizmusát és viszonylagosságát túlhangsúlyozza, sőt magának az erkölcsnek a létjogosultságát is megkérdőjelezi. Hiszen minden egyoldalúság az etikai nézetek tartományában, épp az egyoldalúságot kívánja egyetemes érvényűnek, a részleges megfigyelést általánosnak, magát a változást és fejlődést maradandónak és célba érkezettnek feltüntetni. A metafizika tudományát lehet tagadni, de a metafizikát kikerülni nem lehet, mert a metafizika-tagadók is burkoltan metafizikát űznek. A jóság metafizikai elemzése elégségesen megindokolja és megalapozza az etikai jóság értékét, és szolid alapot biztosít a teológiai erkölcstan megfontolásainak. 7
