Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Papp Miklós: Ki mint imádkozik, úgy is él
ismeretelméleti premisszáknak megfelelően. A keresztény élet boldogsága nem a normák megtartása, nem az erkölcsös élet, hanem a Krisztussal való együttlét. A teológiai etika nem egy általános szép humanista életre vezet, hanem a kereszthez a feltámadás reményében.58 A kereszt teológiájának ezért kell hogy a teológiai etikában kitüntetett helye legyen, mert a kereszt meggondolása olyan, mint egy alapdöntés. A teológiai gondolkodás előrenyomul a szorongató semmiig, ami Jézus kereszten való Istentől el- hagyatottságában jelent meg a legbrutálisabban. Ez az elszenvedő negatív teológia órája. És csak azért nem maradhatunk meg a negatív teológiánál, mert van feltámadás. Minden teológiai gondolkodásnak ezt a feszültséget fenn kell tartania: a kereszt megrázkódtatásából ered és reményteljesen előrelendül a Húsvét felé. A teológia ott keletkezik, ahol az ember a maga határaihoz érkezik, ahol már semmi más nem marad neki, mint az örök életben való remény. A szellemnek ez a drámája adja a keresztény erkölcs mértékét és a formáját: nem a normák megtartásáról van elsődlegesen szó, nem erényetikáról, nem egy humanista jóléti etika legitimálásáról, mert ezek elégtelenek a kereszt előjelével ellátott világban való igaz élethez. Ha a kereszt áttöri a világ sajátos törvényét, amihez mi gyakran igazítjuk boldogságfogalmunkat, akkor a keresztnek át kell törni a boldogságfogalmunkat is: az a boldog, aki már Istenben mindent megnyert. Aki a kereszt és a húsvét teológiájából kiindulva gondolkodik, az tekintetét Isten örökkévalóságára irányítja. Mer merészen gondolkodni, a jelenből továbbnéz Isten felé, és úgy esik neki a valóságnak a „szellem feszítővasával", hogy gondolkodása végső kritériuma nem egy mindenki számára lehívható axióma, hanem csak sejtelmes tapogatózás a sötétben.59 Ekkor már nyugodtan néz szembe az ember az olyan kihívó szituációkkal, amelyek önzetlen erőbevetést igényelnek. A saját tett mer már csöndben maradni, a jóságért elég az Istentől megvigasztalt lelkiismeretben jelentkező jutalom. A mérleg az önelvesztés felé billen el, mert az önmegnyerés az Isten felé való szeretetben már elnyerte a saját értelmét és beteljesedését. A lelkiismeret belső szentélyében már kien- gesztelődött egymással a halál és az élet, még ha ennek a lépésenkénti külső megvalósulása fájdalmas is lesz.60 A keresztről gondolkodni az erkölcs területén nem lehet jóléti, humanista etikát kereső semleges megfigyelőként, sokkal inkább magával ragadó ez a mélység. Az ember erről gondolkodva mássá válik, és így cselekszik a világban is. A teológiának ezt a mélységét nem szoríthatjuk ki a perifériára, nem engedhetünk a könnyű analízis kísértésének. A teológiai etika azt kísérli meg, hogy a világ szűk látásához a szellem irányítását rendelje. Állandó mérlegeléssel a valódi életlehetőségeket kutatja, és igyekszik a konfliktusból a kiengesztelő megoldásokat kierőszakolni. Ilyen értelemben a keresztény elviselheti az igazságtalanságot, lemondhat a jogos jogáról, ha az a kiengesztelődést és a jobb életet szolgálja. A legjobb és leghumánusabb jog is konfliktus-jog marad, a kibékülést elő tudja mozgatni, de nem tudja garantálni; rend58 El kell kerülni a veszélyt, hogy a keresztény boldogság alatt humanista jólétet hirdessünk eresztény előjellel. DEMMER, K., Christliche Existenz unter dem Anspruch des Rechts. Ethische Bausteine dér Rechtstheologie, Freiburg 1995, 76. A létanalógia csak akkor alkalmazható, ha azt átjárja a kereszt. DEMMER, K, Fundamentale Theologie des Ethischen, 129. 59 DEMMER, K., Die autonómé Moral - eine Anfrage an die Denkform, in: HOLDEREGGER, A., (szerk.) Fundamente dér Theologischen Ethik, Freiburg 1996,261-276. 60 A GS 16. fejezetét ebben a fényben kellene olvasni. GOLSER, K., Das Gewissen ais „verborgenste Mitte im Menschen", in: Grundlagen und Probleme dér heutigen Moraltheologie, szerk. ERNST, W., 113-137. 53
