Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 1-2. szám - Dolhai Lajos: A bűnbocsánat szentsége a szentségi üdvrendben
Teológia 2004. 1-2. szám DOLHAI LAJOS A bűnbocsánat szentsége a szentségi üdvrendben A Katolikus Egyház legújabb katekizmusa (1992) megszüntette a szentségtan szokásos, „de sacramentis in genere" és „de sacramentis in specie" elnevezésű felosztását. Az új katekizmusban az első rész, az ún. de sacramentis in genere a „szentségi üdvrend" elnevezést kapta.1 A II. Vatikáni Zsinat katekizmusa az általános szentségtanban már nemcsak a „kegyelmi eszközök" legfőbb tulajdonságait akarja összefoglalni, hanem a hit misztériumainak bemutatása után, egy liturgikus teológiai megalapozás keretében, azt fejti ki, hogy a húsvéti misztérium van jelen az Egyház szentségeiben, a szentségi üdvrendben. A két elnevezés közti különbség a szentségek teológiai megértésének kétféle módjáról tanúskodik. Az első esetben ugyanis a szakramentumot úgy értelmezem, mint a kegyelem hét látható, különböző eszközét. A második esetben viszont azt akarom hangsúlyozni, hogy a megváltás misztériuma az Egyházban nemcsak az igehirdetés által, hanem a szentségi üdvrendben is folytatódik. A katolikus teológia nem fogadhatja el Bultmann véleményét, aki a következő nézetet képviselte: „A kereszténység azért nem vált misztériumvallássá, mert benne az üdvösség elsődlegesen nem anyagi elemeken keresztül isteni erőket közlő szakramentális kultuszon alapul, hanem olyan jellegű igehirdetésen, amelyben Istennek meghirdetett kegyelme találkozik az ige hallgatójával, annak személyes hitét föltételezve".1 2 Az Egyház hitét az új katekizmus így fogalmazza meg: „Az Egyház ezen idejében Krisztus az ő Egyházában és Egyházával él és cselekszik ennek az új korszaknak megfelelő sajátos módon. A szentségek által működik. Ezt nevezi Kelet és Nyugat közös hagyománya „szentségi üdvrendnek", amely abból áll, hogy az Egyház szentségi liturgiájának ünneplésekor a híveket Krisztus húsvéti misztériumának gyümölcseiben részesíti" (KEK 1076). A szentségi üdvrend elnevezés önmagában is utal arra, hogy a szentségek nem egymástól független kegyelmi eszközök. Nemcsak gyakorlati szempontok alapján, hanem teológiai szempontból is vizsgálnunk kell a szentségek között meglévő tartalmi, lényegi összefüggést. A dogmatörténetből látjuk, hogy régebben a teológusok jobban hangsúlyozták a szentségi üdvrendben az egyes szentségek közötti összefüggést. Az első századokban a beavató szentségek (keresztség, bérmálás, Eucharisztia) közötti elválaszthatatlan kapcsolat nemcsak az Egyház életében, hanem a teológiában is nyil1 Az 1997-es latin fordításban: Sectio prima: Oeconomia sacramentalis. 2 BULTMANN, Az Újszövetség teológiája, Osiris, Budapest 1998,245. 21
