Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)
2004 / 3-4. szám - Szentmártoni Mihály SJ: A papi identitás kialakulásának főbb állomásai
Teológia 2004. 3-4. szám SZENTMÁRTONI MIHÁLY S J. A papi identitás kialakulásának főbb állomásai Előadásomat szeretném két bevezető gondolattal kezdeni. Az első igazság, amit szeretnék állandóan szem előtt tartani az, hogy a papi illetve szerzetesi hivatások kérdését nem szabad, mert nem lehet, csak lélektani vagy szociológiai szinten tárgyalni, hanem számításba kell venni annak természetfeletti, kegyelmi valóságát is. A papi hivatás titok (misztérium) és megmarad annak az elhivatott számára is, ezért nem lehet csupán racionális úton megközelíteni, hanem szívvel kell közeledni feléje, és tisztelet- teljes magatartást igényel. A második gondolat a mai lélektannak egyik fontos megfigyeléséből fakad: minden emberi valóság dinamikus folyamat: az érettség nem állapot, hanem dinamikus menetelés az egyre megfontoltabb döntések felé; az életszentség nem állapot, hanem dinamikus haladás a tökéletesség felé; az önazonosság nem állapot, hanem saját énünk hiteles megalapozottsága utáni állandó kutatás. Mi tulajdonképpen az identitás, az önazonosság? Legegyszerűbben úgy mondhatnánk, hogy az identitás válasz arra a kérdésre: „Ki vagyok én?". Ez minden emberre egyaránt érvényes kérdés, de ugyanakkor nincsen rá egyetemes, örökérvényű válasz. Mindenkinek saját magának kell kialakítania önazonosságát éspedig egy életen át. Amikor papi identitásról beszélünk, akkor ez az alapkérdés csak egy szóval bővül: „Ki vagyok én, mint pap?" Ez a tény jogosít fel bennünket arra, hogy lélektani szempontból is tanulmányozzuk a papi identitás kibontakozásának állomásait. Ezt a folyamatot nagy vonalakban három szakaszra lehet felbontani: az identitás megalapozása, az identitás begyakorlása és az identitás megszilárdítása. Első szakasz: a papi identitás megalapozása A papi identitás alapjait a kiképzés időszaka alapozza meg, amely magában foglalja a szemináriumi képzést és nevelést, szerzeteseknél a noviciátust, a teológiai tanulmányok éveit, egészen a végső elkötelezettségig, amikor a fiatal pap „munkába áll". Ezt az időszakot jellemzi a kezdő lelkiség, a lelki élet begyakorlása s eközben az alap beállítottság igen gyakran önközpontú, (énközpontú): a fiatal saját magával foglalkozik, igyekszik megfontolni döntésének hitelességét, alakítja jellemét, keresi jellegzetes lelki stílusát, stb. 175
