Teológia - Hittudományi Folyóirat 38. (2004)

2004 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Összefüggések a szentségi üdvrendben

A bűnbocsánat szentsége és a betegek szentsége azt a valóságot akarja megújítani bennünk, ami a keresztség révén lett a mienk: az új élet Jézus Krisztusban. a) A keresztség és a bűnbánat szentsége A keresztség és a bűnbocsánat szentsége közötti benső, lényegi kapcsolat nyilván­való. A nikaia-konstantinápolyi hitvallásban is megvalljuk, hogy hisszük „az egy ke- resztséget a bűnök bocsánatára". Már Péter apostol is a bűnbocsánatot mondta a ke­resztség első hatásának pünkösdi beszédében (ApCsel 2,38). A teológia szerint ez az áteredő bűn és minden személyes bűn bocsánatát jelenti. Mindkét szentség a megté­résnek és az Istennel való kiengesztelődésnek a szentsége. A bűnbánat a keresztség- ben végbement folyamatnak és a keresztségi kegyelemnek a megújítása; de nagyon keveset mondunk, ha csak a katekizmusok válaszát ismételgetjük, amely szerint a szentgyónásban Isten visszaadja, illetve növeli bennünk a keresztségben elnyert meg­szentelő kegyelmet. Az Egyház mindig tudatában volt a két szentség lényegi összefüggésnek. Az egy­házatyák írásaiban15 a bűnbánat szentségének néhány elnevezése is erre utal. Alexandriai Kelemen a bűnbánatot második keresztségnek nevezte el (secundus bap­tismus). Tertullianus a bűnbánat szentségét „paenitentia secunda"-nak16, az első, a keresztségben történt bűnbánat utáni második bűnbánatnak tartja. Ágoston megismé­telhető keresztségről (iterabilis baptismus) beszél. Nazianzoszi Gergely szerint a bűn­bánat „baptismus laboriosus"17, azaz keserves, küzdelmes keresztség. Mindkét szent­ség a megtérés szentsége. A keresztség az első és alapvető megtérés helye. A kereszt­ségben kapott új élet azonban nem szüntette meg az emberi természet gyengeségét. Ezért szükség van a második megtérésre is. Szent Ambrus azt mondja a két megtérés­ről, hogy az Egyházban „ott van a víz és a könnyek: a keresztség vize és a bűnbánat könnyei".18 Az a gondolat és elnevezés is ismételten megjelenik az egyházatyáknál, hogy a bűnbánat: „tabula post naufragium"19, vagyis a keresztség után olyan segítség, mint a hajótörötteknek a mentődeszka. Ez a gondolat még a Trentói Zsinatnak a bűnbánatról szóló tanításába is bekerült (DS 1702), sőt Luther is szívesen idézte az egyházatyák ilyen jellegű kijelentéseit.20 Kezdetben Luther kezdetben még ragaszkodott a bűnbo­csánat szentségéhez, de a keresztséghez kapcsolódó sajátos teológiai értelmezésben. Szerinte a bűnbánat vagy a gyónás nem más, mint „reditus ad baptismum", illetve „recordatio baptismi".21 „A megtérés nem más, mint visszafordulás a keresztséghez".22 15 Lásd VORGRIMLER, H., Busse und Krankensalbung, in: HDG IV/3. Freiburg 1978. 16 De paenitentia, 7,12; Tertullianus másik jellegzetes kifejezése a „secunda planca salutis" (az üdvösség második deszkája): De paenitentia, IV,2; XII,9, idézve DS 1542. 17 Nazianzoszi G., Oratio, 39,17. 18 Epist. 41,12. 19 TERTULLIANUS, De paenitentia, 12; de Szent Jeromosnál is találunk hasonló megfogalmazást: „secunda post naufragium miseris tabula" (Ep. 130,9:CSEL 56,189). 20 Vő. A Nagy Káté, 4. rész. 21 Másik gyakran emlegetett kifejezése: „regressus ad baptismum", „Weg und Rückkehr zűr Taufe", vö. WA 6,501.572; A Nagy Kátéban így fogalmaz: „A megtérés tehát nem más, mint visszafordulás és vissza­térés a keresztséghez, azért, hogy újra tegyük és gyakoroljuk azt, amit előbb elkezdtünk, de aztán ab­bahagytunk.", vö. Luther Márton négy hitvallása, Budapest 1996,243. 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom