Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: A döntés szabadságának kérdése Aquinói Szent Tamás filozófiájában
oka, és minden cselekvés végső célja, abszolút módon és szabadon mozgatja az összes teremtményeket a cselekvésre, de sohasem determinálja az emberi tetteket, hanem együttműködik az emberi természettel, s ily módon - Szent Tamás tanítása szerint - megmarad Isten szabadsága és az ember részleges szabadsága egyaránt. Isten ugyanis az általa megteremtett természet törvényein keresztül irányítja ezt a világot, ám ez nem zárja ki azt, hogy Isten egyetemesen kormányozza az ember szabadságát is, miközben biztosítja az emberi szabad akarat autonómiáját, mert Isten világot kormányzó hatalma (gubernatio divina) nem lehet ellentétben az általa létrehozott természet törvényeivel, sőt inkább feltételezi azokat. Összefoglalás Összefoglalva az eddigieket, megállapíthatjuk, hogy Aquinói Szent Tamás filozófiájában a szabad akarat úgy jelenik meg, mint az emberi lélek speciális potenciája, mivel a szabadság az akarat oldaláról meghatározatlan módon van mozgatva a cél felé, az értelem oldaláról nézve viszont a választás aktusa által van irányítva a részleges jóra. Az egyetemes jó, vagyis a végső cél az, amit az akarat szükségszerűen akar, jóllehet e véges világban megmarad a választás és elvetés lehetősége, mivel a végső célt az értelem a maga erejével csak homályosan, ám a természetfölötti hit aktusával alátámasztva, világosabban képes megragadni, az akarat viszont a Legfőbb Egyetemes Jót, vagyis Istent, a részleges javakban is próbálja felfedezni. Természetesen a szabadsággal kapcsolatban felmerül az ember erkölcsi felelősségének kérdése is, amikor ebben a világban szabadon cselekszik, ugyanis Szent Tamás szerint minden választási aktus egyben az értelem aktusa is. E vonatkozásban nyilvánul meg maradandóan az emberi méltóság, melyet sajátosan a szabadság jellemez. Am az emberi szabadságot sohasem szabad feltétlen szabadságként értelmezni, hanem csak hasonlósági értelemben, részesedett formában, az isteni szabadságtól való függésben, hiszen a választás szabadságának gyakorlása mindig tökéletlen. Ne feledjük, hogy minden választás valamiféle döntésre irányul, melyben a választás átmenetileg megnyugszik, s elveszíti jelentőségét, hiszen mind az értelem, mind az akarat a lehetőségek közül - még a részleges javak és célok összefüggésében is - a lehető legjobbat kívánja elérni, tehát minden választás erő szerint (virtualiter) valamiféle döntést hordoz, ezért mondhatjuk, hogy a döntés szabadsága - még a részleges és helytelen döntések esetében is a döntés aktusának oldaláról nézve - a tökéletes szabadságot, vagyis az isteni szabadságot jeleníti meg, mert minden döntésben az Isten tökéletes szabadsága lepleződik le, amiből az ember részesedik. Ám, hogy milyen mértékben engedi érvényesülni ezt a részesedést, s milyen szinten nyugszik meg az elért célban, az már az ember erkölcsi felelőssége. Mind értelme, mind akarata felelős tehát azért, hogy engedi-e érvényre juttatni magában, és gyümölcsözővé tenni a számára kiszabott végső cél, az örök üdvösség birtoklásának lehetőségét. Napjaink keresztény életének válsága azzal is összefüggésben van, hogy hamisan értelmezik az emberi méltóság fogalmát, azt az emberi közmeggyőződéstől teszik függővé, s elszakítják a Legfőbb Jótól, Istentől, aki az emberi méltóságot a helyesen értelmezett szabadság használatában jelöli meg. Ezért a rosszul értelmezett emberi méltóság a maga hamis felmagasztalásának eufóriájában, a választás szabadságának a döntés sza89
