Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Bolberitz Pál: A döntés szabadságának kérdése Aquinói Szent Tamás filozófiájában
kérdés a cselekvői ok oldaláról merül fel, és Szent Tamás a szabad akarati aktusok cselekvői elveiről tárgyal úgy, mint belsődleges formákról (és nem külsődleges formákról, amelyek a „mennyei testek"12 esetében merülnek fel), továbbá azt hangsúlyozza, hogy Isten az egyedi szubsztanciákat (nem az állatokat) egyedi akarattal ruházta fel. 4. A „Summa Theologica"13 szövegében Szent Tamás - úgy tűnik, hogy - a voluntarista irányt követi. A Quaestio LXXXIII. 1. articulusában világosan bizonyítja, hogy az embernek szabad akarata van. Erről a következőt írja: „Szükségszerű, hogy az embernek szabad akarata legyen abból fakadóan, hogy értelemmel felruházott lény".14 Nézete szerint az ember az értelem ítélete szerint cselekszik. Mégis szabadnak tekinthető, mert szabad az, aki önmagának oka, mégpedig abban az értelemben, hogy saját magának az oka, jóllehet nem abszolút módon, ahogy Istennél van, aki sajátos értelemben, vagyis nem részesedett, analóg értelemben tekinthető önmaga okának. Továbbá megkérdezi, hogy mi itt a cselekvés elve. A kérdésre azt válaszolja, hogy az akarat a cselekvés közelebbi oka, Isten viszont a távolabbi ok, jóllehet az emberi akaratot Isten mindig a szabad aktus irányába mozgatja. A Quaestio XIX. 3. articulusában Szent Tamás Isten szabadságáról tárgyal, méghozzá a következőképpen: „Válaszként azt kell mondanunk, hogy Isten a teremtményeket nem feltétlenül, hanem feltételes szükségszerűséggel akarja."15 A Quaestio XIX. 10. articulusában megkérdezi: „Vajon az akarat szükségszerűen akar-e mindent, amit akar?" E kérdésre így válaszol az Angyali Doktor: „Nem. Egyedül csak Isten boldogító színelátásában beszélhetünk az ember esetében ilyen szabadságról." A Quaestio LXXXIII. 1. articulusában olvashatjuk továbbá: „Vajon az embernek van- e szabad akarata?"16 17 A „De Veritate" című művében Szent Tamás e kérdésre - intellektu- alista szemléletet vallva - a következőképpen válaszol: „Szükségszerű, hogy az embernek szabad akarata legyen, egyszerűen abból fakadóan, hogy értelmes lény." Ebben az összefüggésben szerzőnk egyértelműen azt az álláspontot vallja, hogy amint az értelem az alapvető elvekre tekint, hasonlóképpen az akarat is a végső célt és a Legfőbb Jót tartja szem előtt, és ahhoz kíván kapcsolódni. S jóllehet távolabbi értelemben Isten mozgatja az akaratot, mégsem úgy azonban, mintha az nem lenne szabad, hanem éppen ellenkezőleg, mint szabad lelki képességet. Az akarat ugyanis a boldogságot, mint természetes célját, Istentől függetlenül is kívánja, ám az ember szabad akaratnak örvend, mivel természetes vágyóképessége (appetitus naturalis) és készsége (dispositio) van e cél követésére, mégis úgy, hogy e készségeket maga az értelem irányítja. Az ember beidegződött szokásai (habitus) csak ráhangolják az embert, de nem determinálják arra, hogy szabad tetteket hajtson végre. A választás az értelem aktusa Szent Tamás szerint, amint ezt ugyanezen Quaestio 4. articulusában kérdezi: „Vajon a szabad akarat az akarattól különböző, más képesség- e?"i7 Az Angyali Doktor erre a kérdésre tagadólag válaszol, mert nyíltan állítja, hogy az 12 Vö. „corpora caelestia." 13 Textus: Q. 19. a. 3,10. Q. 59. a. 3. Q. 82. a. 2. Q. 83. 14 „Et pro tanto necesse est quod homo sit liberi arbitrii ex hoc ipso quod rationalis est." 15 „Respondeo dicendum est quod non absolute, sed hypothetica (ex suppositione) necessitate Deus vult creaturas." 16 „Utrum homo sit liberi arbitrii?" 17 „Utrum liberum arbitrium sit alia potentiae et voluntate?" 86
