Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Rokay Zoltán: Michael Theunissen: Pindar. Menschenlos und Wende der Zeit
kozik azzal a felfogással, miszerint a bibliai szemlélettel ellentétben a görögök nem ismerték a történelmet. Az „ephemer transzcendenciájáról" szólva a szerző rámutat annak meglepetésszerűen és meghaladóan (einbrechend und übersbei- gend) bekövetkező voltára (239-265). Az emberek között az isteni „betörése" idézi elő az időt (266-302). További érintkezési pontnak számít a teológiával a remény motívuma. A szerző Pindarosz gondolkodását alapjában és egészében véve a „remény gondolkodásának" nevezi (346), és úgy véli, hogy ez „nincs is olyan távol a zsidó Bibliától, amely az isteni ígéretekre való ráhagyatkozást az Isten múltbeli tetteire való emlékezés által erősíti" (395). A „szempillantásról" szólva, amelyben az istenek a kárhozatot üdvösségre fordíthatják, utal az lKor 15,52-re (408). Jelentőségteljes azon megállapítás is, miszerint a kairosz „az a pont, amelyben az ember - idő - Isten közötti szinergeti- kus viszony bizonyos értelemben túl nagy követelménnyel lépnek fel a Khronosz- kapacitással szemben" (580). A továbbiakban (595-697) Theunissen a „Khariszt" vizsgálja. Ez a Kharisz az istenitől az emberi felé tart, s nem jelenhetne meg mint szeretet, ha előzőleg nem mutatkozik be az az Isten, aki elsősorban megteremti a teret a dialogikus találkozáshoz (681). Hogy az emberek barátságosan tudnak egymáshoz viszonyulni (koinonia), nem a do ut des-ben gyökerezik, hanem a Kharisz mint bőség történésében (626). (A 71. és 502. oldalon Theunissen Luther kegyelem-értelmezésére is kitér.) Amennyiben az idő (demitologizált Khronosz-értelme- zés) „megváltott idő", ebből fontos következtetések vonhatók le a szerző szerint Pindarosz eszkatológiájával kapcsolatban (740-783). A Khronosz és Kairosz közti különbség kidolgozása, amelynek Theunissen sok teret szentel, vallásfenomenológiai szempontból nagy jelentőséggel bír a keresztény teológia területén: a khalkedoni hi- posztatikus unió (aszunkhytosz - adiaei- reptosz) példáján kimutatva a misztériumok megfogalmazása körüli erőfeszítésben, valamint a kegyelemtan területén, ahol az ember az idők teljességének megvalósulására kérdez (vö. BERNHARD CASPER, Philosophische Rundschau, 49/ 2002,103.). Theunissen, mint a bibliai gondolkodásra nyitott szerző, véget akar vetni a görög gondolkodás „időtlen" jellegéről szóló (hipo)tézisnek, kimutatva ennek ellenkezőjét Pindarosz költészetében. A kérdés (és ez egyben a kritika is): vajon az óriási filológiai anyag, amelyet ennek érdekében mozgósít, hozzásegít-e vállalkozásához? Az istenek és emberek közötti szakadék (Héraklész ellenére is) áthidalhatatlan marad, hacsak az istenek nem közelítenek az emberhez. Theunissen érvelése úgymond nem az igazságra, hanem a hagyományra támaszkodik (vö. THOMAS SCHIVREN, Phil. Rundschau, id. szám, 104.). Úgy tűnik, Theunissen időigényes, vo- luminózus műve az időről, célkitűzése ellenére is bizonytalanságban hagy bennünket. a korai görög időfelfogást illetőleg, bármennyire is örülnénk a nyugati gondolkodásban egy tartalmas időfelfogásnak Kant transzcendenciális esztétikája utáni korunkban! 72 Rokay Zoltán
