Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 1-2. szám - Tarjányi Zoltán: A Veritatis Splendor enciklika tanítása a lelkiismeretről
tív norma iránt, mely megalapozza és meghatározza a lelkiismeret döntéseinek megfelelését a parancsolatokkal és tilalmakkal, melyek az emberi cselekvés alapjait alkotják."33 A lelkiismeret és a szabadság összetartozása tehát nemcsak a felelősség szóval, hanem az engedelmesség szóval is megragadható. Összegezés Mint a bevezetőben láttuk, a pápa a VS enciklikával nem csak egyes, a teológiai gondolkodásban is megjelent téves nézeteket akar kiigazítani, hanem a kinyilatkoztatás és a tradíció olyan alapvető elemeit teszi morálteológiailag vizsgálat tárgyává, hogy nem egy sajátos teológiai iskolát követ, hanem az egész erkölcsteológiának kíván irányt szabni. Megkíséreltük az egész enciklika látásmódját felvázolva kiemelni a lelkiismeretről szóló részt. A lényeges tartalom ezekben a leegyszerűsített szavakban ragadható meg: az igazságot, a törvényt és a szabadságot egymástól nem szabad elszakítani, s ennek az a következménye, hogy a lelkiismeretet is csak akkor lehet teljes realitásában feltérképezni, ha nem szakítjuk el éltető összefüggésétől az igazsággal, a törvénnyel és a szabadsággal szemben sem. Az igazságtól függésének az a következménye, hogy nem csak döntés, hanem ítélet; a törvénytől függésében: nem csak reflektálás, hanem tanúskodás; a szabadsággal összefüggésében: nem csak felelősség, hanem engedelmesség. Mindazonáltal az enciklika nem akarja megkötni az erkölcsteológusok kezét: biztatja őket, hogy minden részterületen folytassák tovább kutatásaikat (pl. a bűn misztériumának mélyebb megértése érdekében, mely a lélektan elemeit is számba veszi). „A szolgálat, melyre a moralisták most hivatottak, nagyon fontos, nemcsak az Egyház élete és küldetése, hanem a társadalom és az emberi kultúra szempontjából is. Az ő dolguk, hogy a biblikus teológiával és a dogmatikával szoros összefüggésben hangsúlyozzák tudományos munkájukban azt a dinamikus szempontot, mely kiemeli az embernek az isteni hívásra adandó válaszát egy üdvözítő közösségen belül a szeretet fejlődési folyamatában. Ily módon az erkölcsteológia belső, spirituális dimenzióra tesz szert, amennyiben megfelel azoknak az igényeknek, melyeket Isten emberben levő képmásának teljes kibontakozása és a lelki életnek az aszketikában és a keresztény misztikában leírt törvényei támasztanak irántaZ'34 Am sosem szabad feledni, hogy az Egyház erkölcse szükségszerűen normatív jellegű: „Az Egyház mindig és csakis a lelkiismeret szolgálatára cselekszik, segítvén, hogy ne sodródjék ide-oda a téves emberi tanítások szeleitől (Ef 4,14), hogy ne tévedjen le az ember igaz javának útjáról, hanem főként a nehezebb kérdésekben biztonsággal érkezzék meg az igazságba, és meg tudjon maradni benne."35 Helmut Weber Általános erkölcsteológia című könyvében a VS ismeretében a lelkiismeretet úgy mutatja be, hogy egyfelől kötelező normaként szükséges tekinteni, másfelől pedig vannak korlátái és gyöngéi. Hogy az emberi cselekvés kötelező normája, azt a következő három érvvel lehet megalapozni: 33 VS 60, utal az enciklika szövege a Dominum et Vivificantem 43-ra, a GS 16-ra és a DH 3-ra. 34 VS111. 35 VS 64. 45
